Erkel kórusok találkozója Gyulán – 2010.10.1-3

Az Erkel Ferenc Kicsinyek Kórusa Kispestről érkezett, fellépésük Sebőkné Kós Szilvia karnaggyal az est egyik fénypontja volt. Színes, sok elemből álló műsorukban magyar, angol, ukrán, spanyol és észt népdalfeldolgozásokat, megzenésített verseket adtak elő. A kispesti iskolások magas színvonalú műsora, egységes, szép külső megjelenése, igazolta eddigi hazai és külföldi sikereiket. Fokozta a zenei élményt, az előadás báját, a sok ötlettel teletűzdelt előadásmód, a furulyabetétek, a különböző, hangeffektusokat keltő eszközök használata. A kicsinyeket Darvassi Andrea kísérte zongorán.

A budapesti Erkel Ferenc Vegyes Kar fél évszázados működése során, hazai és a külföldi hangversenyein fesztiválkórusi minősítést, arany és ezüst diplomákat, különdíjakat nyert, 2006 óta viselheti a „Kiemelt hangversenykórus” fokozatot. Az önerőből működő kórus karnagya Cseri Zsófia, szintén számos rangos szakmai elismerés birtokosa. Produkciójukat emelkedettség, fegyelmezett előadásmód és magas művészi színvonal jellemezte. Első számuk egy Bárdos-zsoltárfeldolgozás volt, amelyet Orbán György, Mendelssohn és Pászti Miklós művei követtek. Elhangzott Tóth Péternek egy nagyon szép Weöres-versre írott műve is.

Az ünnepi záró program az Erkel-háznál zajlott, ahol a közös éneklés után megkoszorúzták az emléktáblát. Több tényező szerencsétlen közrejátszása miatt az emlékező kórusok Erkel szülőházát csak kívülről láthatták, szobra helyett pedig csak fényképe előtt tiszteleghettek. Ettől függetlenül a meleg vendéglátás folytán a színvonalas és hangulatos találkozóról remélhetőleg mindenki jó emlékekkel távozott. Az esemény sikeréhez a támogatók, így a Pándy kórház, a Gyulakonyha Kft., a Román Kulturális Központ, a Corvin János Múzeum, az Idesüss Pékség, a Fővárosi Idősek Otthona és sokan mások is hozzájárultak.

/Gyulai Hírlap 10.28/

Helyszín:

A Román Kultúrális Központ, Gyula, Líceum tér 2.

Program:Erkel bicentenáriumi program



hacklink |
deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu |
hacklink panel |
gamdom giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant giriş |
ccasinolevant |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant bonus |
Casinolevant |
casinolevant giriş |
Casinolevant güncel giriş |
vidobet |
vidobet giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
vidobet |
vidobet giriş |
Casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
vidobet |
vidobet giriş |
deneme bonusu |
Tipobet |
vidobet güncel giriş |
vidobet |
Bahis siteleri |
tipobet |
vidobet |
vidobet güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant güncel giriş |
tipobet |
Bahis siteleri |
Deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu veren siteler |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
vidobet |
vidobet güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant |
casinolevant giriş |
deneme bonusu veren siteler |
kumar siteleri |
deneme bonusu veren siteler |
kumar siteleri |
deneme bonusu veren yeni siteler |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
Bahis siteleri |
deneme bonusu veren yeni siteler |
bahis siteleri |
deneme bonusu veren yeni siteler |
bahis siteleri |
casinolevant |
casinolevant kayıt |
casinolevant giriş |
sanscasino |
deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu veren siteler |
bahis siteleri |
deneme bonusu veren siteler |
kralbet giriş |
deneme bonusu veren siteler |
ligobet giriş |
caddebet giriş |
ikimisli giriş |
deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu veren siteler |
casinolevant giriş |
vidobet |
vidobet |
en iyi bahis siteleri |
dumanbet giriş |
baywin giriş |