24 Jun Pászti Elemér és József Jolán – az írónő szemével

Részlet   Valachi Anna:  ” Amit szívedbe rejtesz…” József Attila égi és földi szerelmei c. könyvéből “

Noran Kiadó, Bp., 2006

A férfi nélkül maradt József családban kényszerűségből átrendeződtek a nemi szerepek: előbb a Mama, majd mindinkább Jolán lett a keresőképes családfenntartó – ám a női-férfi identitásminta összekeveredése (később szexuálisan is megnyilvánuló) magatartás-zavarok forrásának bizonyult a cseperedő kisfiú számára.

Egyelőre alárendelt szerepre kényszerült a családi matriarchátusban. Helyzete – amikor a Mama szeretet-megnyilvánulásait élvezhette – jóleső biztonsággal töltötte el, de mind önérzetesebben lázadozott a „nőuralom” ellen, ha a nagyobb szabadságot élvező Jolán dirigált neki. Titkon pótapára vágyott, akit utánozhatna vagy megtagadhatna – freudi kifejezéssel: „megölhetne” és a helyére léphetne. József Áron viselkedését ugyanis mélyen elítélte: ő „szabályos” házasságra, összetartó családra, szerető gyerekekre vágyott. A negatív apai örökséget mindenáron kompenzálni szerette volna.

Nőideált is a kínálkozó családi minta alapján választott – ám a meghitt szeretetet sugárzó Mama, a szexuális kisugárzású, férfiszemeket vonzó, öntudatos bakfis-Jolán, és az önmagával szinte azonos lénynek tekintett gyereklány-Etus egyszerre vonzotta őt. Asszonyok és lányok iránti egyidejű vágyódását a szeretett „családi nők” iránt érzett gyerekkori érzelmek motiválták. A testi elérhetőség közvetlen lehetőségét azonban az incesztus ösztönös tilalma korlátozta. A kisfiúnak tehát idegen közegben kellett megtalálnia az „igazit”, aki legjobban hasonlít majd övéire: anyjára, testvéreire – és önmagára.

Átfolyásos azonosításnak nevezi Hermann (1929) a testmeleg közvetítésével átömlő szeretetkapcsolatot, a kettős egység eggyé válását, a szeretet és tárgykapcsolat legprimitívebb formáját. A másik ember szenvedésével való azonosulás szavak nélkül, közvetlen testi kontaktussal a falusi környezetben felnőtt embernek, így József Attila édesanyjának is sajátja lehetett, s a szenvedővel való azonosulásnak ezt a módját fiára is átörökítette. (Nemes Lívia: József Attila tárgykapcsolatai)

„vár ránk a lány, aki mi vagyunk”

Nyár volt,

De mindnyájan fáztunk,

Hát begyújtottunk a mesekályhákba,

Ott melegedett belém,

Hogy valahol, ahová elérünk,

Vár ránk a lány, aki mi vagyunk,

Vár rátok a legény, aki meg ti vagytok,

Biztosan és észrevétlenűl,

Mint hóborított földekben a tavasz

És előjön és megigéz,

Ha napszivünk kisüt szép homlokunkon

(József Attila: Nyár volt. 1924. január)