10 May Riportfilm a Pászti Miklós Napok alkalmából – 2016, Biatorbágy
Köszönetet mondunk Sőregi Zsuzsa szerkesztő-riporternek, Pataki Béla operatőrnek és Magai Miklós vágónak a Biatorbágyi Önkormányzati Televízió stábjának, az alábbi linken elérhető riport-film elkészítéséért, mellyel nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a világháló segítségével az érdeklődők többet megtudhassanak a Művészeti Iskola névadójáról, Pászti Miklósról.
Előzetesként szeretnénk idézni a www.biatorbagy.hu alatt megjelent “Helyi tévé a köz szolgálatában” c. cikk sorait:
“Biatorbágy Város Önkormányzata a testületi ülések internetes közvetítésének biztosításával, a Faluház eseményeinek rögzítési lehetőségével, amelynek nyomán már jó néhány helyi témájú összeállítás is elkészülhetett, megteremtette egy jó helyi televíziózás csíráját.
A kialakulóban lévő helyi városi televízió – amely jelenleg az Önkormányzati Televízió internetes felületén érhető el – pedig, más helyi, regionális, országos tömegkommunikációs eszközök mellett, arra törekszik, hogy egyre több hasznos hírt, tudósítást, interjút, beszámolót, magazint készítsen és közvetítsen hanggal-képpel a város életéről a lakosság felé. “