26 Nov Kérdések és válaszok a Magyar Állami Népi Együttes Énekkarának leválasztásáról II.

Kedves Énekkari Vezetés!

Kedves Kollégáknak!

Egy váratlanul jött szabad félóra adja kezembe a tollat, hogy éppen 4 héttel a hazaindulás előtt, újból köszöntsünk benneteket, s pár mondattal beszámolunk előző kiírás óta lepergetett előadásainkról.

Remélem, nem értitek melldöngetésnek, ha úgy összegzek: hullámvölgy nélkül, mondhatni tisztességesen magas színvonalon sikerült teljesíteni a műsor vokális feladatait. Ennek feltétele volt persze, hogy nem volt a kórusban megbetegedés – egyetlen egyszer adódott, hogy napokra más műsort kellett kitalálnunk a hiányzók miatt, de engedjétek meg, hogy e napok regényét az élő-beszámolóra bízzuk..

Jó érzés arról írni, hogy az Együttesről szóló szakkritikákban nem akad egyetlen kétértelmű vagy fanyalgó mondat, s volt olyan kritika is, amely a Bartók-Kodály-Bárdos kórusszámokat az egyébként is magas színvonalú műsor csúcspontjaként értékelte.

Hogy ez milyen értékű elismerés, azt az tudja igazán – aki belegondol, hogy az Együttes műsoraira “látvány-centrikus” közönség érkezik, amely a Kelet-Európai népi együttesek skatulyájában, “menet közben döbben rá”, hogy ez így – együtt a vokális, tánc és hangszeres hagyományokkal – más, mint a többi.

Gondolom, sokan elmosolyodnak, ha az elmúlt hetek megpróbáltatásait emlegetem. Egyfelől elmondhatatlan, és elfelejthetetlen élmény San Francisco, aztán Nevada és a Nagy Tavak vidéke – de másfelől soha nem adódott olyan 5 nap a korábbi években, hogy 3.000 km-t zötyögtünk volna az elátkozott buszülésekben, s közben még 3 is kipréseltünk előadást magunkból. Ha csak a chicagói érkezés + 27° -os eszeveszett nyarára gondolok – és mellé – citálom a másnapi – 4 ° -os jeges orkánt – már fogalmat alkothattok, hogy hányszor “váltottunk évszakot”. Közben persze fárad a nép, nehezen érnek bennünket utol a levelek, az otthoni hírek – semmiségeken össze tud akaszkodni az ember a szomszédjával, s 45 előadás után a tulajdonképpeni feladat, a művek frissen-tartása is nehéz.

A motel-élet általában a városokon kívül, – egyhangú – mégis a napi 24 órás szolgálat megpihenő-szigete, sa lelemény mostanra már főzési bravúrokat termelt. Van aki vadas-marhát eszik zsemlegombóccal, de a töltött káposzta is többször előfordul, mindenki igazolhatja, aki az érintett emeleteken “inhalált” a hazai illatokból. Ugratások, heccelődések váltják egymást – s közben versenyt futunk az idővel, pihenni is kellene, várost nézni, múzeumba eljutni is illene, s marad, hogy az ember felliftezik az 500 m magas Sears-toronyba ( https://hu.wikipedia.org/ wiki/Willis_Tower – szerkmegj.) – elámul a látnivalón – és sajnálja, hogy nem volt ott “K-mart” leárazásán, hogy pár dollárral olcsóbban jusson egy-egy cipőhöz, gatyához – hogy az otthoniak isjenek örüljenek.

A Columbia kegyetlen következetességgel állította össze a turné-útvonalat, bérletben adott előadásainkat lényegesen, más nem nagyon – így adódik, hogy 500 mérföld autóbusz után jön az előadás, és csodák csodája jön – valahogy összekapja magát a társaság – igaz számolatlanul isszuk a színpad mögött a Columbia FREE-kávéját

Amúgy mi magunk is elámultunk, mikor megtudtuk, hogy velünk egy időben 35 különféle turnét bonyolít a cég.

A három évvel korábbi turnéhoz jóval kevesebb magyar van az előadáson, és vesz körül bennünket – leginkább éppen az eltelt 3 évben járt otthon – szenzáció-jellegünk így nem akkora mint korábban – ettől talán a műsorok fogadtatása is objektívebb.

Nem nagyon hallunk otthonról semmit, de annyit azért igen, hogy rólunk se nagyon surrannak haza híreket.

A szemérmes hallgatás magyarázata talán az Együttes jelenével és jövőjével kapcsolatos kérdőjelek sora – persze ettől még tényanyag, hogy két tucatnyi szaklap írt elismerő kritikát – pedig itt “kemény” a verseny. A mi útvonalunkon járunk előttünk a Mexikói Állami Folklór Együttes, és Graham Grene táncszínháza és a Monacói királyi Színház Ének- és Zene és Táncegyüttese. És ha már patinás cégeket emlegettek, ide soroljam két televíziós élményünket – szintén “patinás cégek” jóvoltából.

Az egyik egy élő – egyenes közvetítés volt Placigo Domingo önálló ária és dalestjéről – a másik pedig TV film az Otellóról Jon Vickers és Freni főszereplésével. Ezek óriási élményt saját élmények – persze az előadásaink utáni éjszakák pihenési idejéből “kigazdálkodva”.

Minden érdekelne bennünket rólatok, kár nem akadt köztetek egy önkéntes “Mikes Kelemen” – aki megírta volna: min dolgoztok, hogyan szerepeltek, s milyen a hangulat? Áttételesen hallunk híreket koncertekről, nyári szabadság – időpontokról – s Pászti Miklós egészségi állapotáról.

Talán a fentebbi sorok is illusztrálják: “Most már megmásszuk a hegyet” – teljesítjük a turné kórusfeladatait! Bízunk benne, hogy az utolsó, idegileg legfárasztóbb szakaszban sem lesz megbetegedés – sa kórus lelki egysége megoldja az adódó meleg pillanatokat.

Mindannyiunk nevében köszöntlek Benneteket, kívánok vezetőknek, tagoknak gyógyulást, jó egészséget, jó hangulatot, a személyes élménybeszámolók nagyon várt idejéig is szeretettel:

Hegyi Imre

Wabash (Indiana) 1987.III.30.