02 Jun Pászti Miklós 75. születésnapjára emlékeznek kollégái

Lisztes László: Emlékezés

Elfogult vagyok. Pászti Miklós keze alatt 16 évig énekeltem. A legközönségesebb emberi számítás szerint is élhetne, taníthatna, vezényelhetne, alkothatna Éppen 75 éves lehetne. Élvezhetnénk elméjének sziporkázó fényességét. Láthatnánk kezének varázslatosan szépívű, mindent elmesélő mozdulatát, élvezhetnénk a meseszámba menő mű-ismertetéseket, elemzéseket. Ehelyett április 23-án, délután 4 óra táján összegyűlünk a Farkasréti temetőben és rá emlékezünk. Ott lesz a Nemzeti Énekkar, aki neki köszönheti megalakulását, első csetlő-botló lépéseinek egyengetését. Ott lesznek a biatorbágyi és a móri Pászti iskola képviselői. Ott lesz a Pászti Miklós kórus és még sokan, sokan. Ott lesznek talán az Állami Népi Együttesből is, ahol éveken át énekeltük műveit és ahol, Liszt, Mozart, Sztravinszkij, Palestrina,  Handel, Sosztakovics Haydn, Esterházy, Petrovics,  Szokolay, Bárdos, Vujicsics , Bartók és Kodály nagyszerű kompozícióin keresztül ismerkedhettünk a zene igazi mélységeivel. Ma énekkara sincs az Állami Népi Együttesnek, s bizony a Hagyományok Házában, ahol most működnek,  aligha lehetne az elmúlt idők világhírű műsoraiból akárcsak egyet is fellelni…

Emlékezés. Ez ennek a cikknek a célja Ezért kértem meg  néhány kedves volt és jelenlegi kollégámat arra, hogy közösen írjunk  Köszönöm nekik sokakkal együtt. Egybefűz bennünket a szeretet, amit Miklós iránt éreztünk. 

Szécsi József: Pászti Miklós

– Te tudsz görögül és latinul ? Gyere a holnapi próbára !

Ennyi volt a felvételi. Tudta, hogy énekeltem 14 évig az Operaház kórusában  és korábban tanultam gregoriánt is.  . Édesapám,  aki Pászti Miklóssal azonos módon, szívvel és szeretettel vezetett be a zenébe, a  kóruséneklésbe azt mondta Pászti Miklósról: – “Az egy intelligens fiú” !

Miklós létrehozott egy 16 tagú férfikart a nagy kóruson belül. Épített és formált bennünket felejthetetlen, fanyar, állandóan nevetésre görbülő arccal. Órákat szentelt egy-­egy ütemnek, néhány kottafejnek és aztán, talán fél órával a hivatalos próbaidő  befejezése előtt formálisan kirakott bennünket; karjának utánozhatatlan  mozdulatával kiintette a társaságot. Kérte, hogy látogassuk az „egyletet” és  akinek kevés a fizetése az menjen el „szippantósnak” a Balaton mellé, ott többet  lehet keresni. Aki ide szerződött annak ennyi jut.. Az legfeljebb felfedezhette azt,  amit zenének is lehet mondani, de voltaképpen az élet megszólaltatása, amire és  amiért megszületik egy ember, amitől értelmes egy élet, amiért érdemes élni,  amit lehet élvezni, ami belső örömet, békét ad. Kórusában voltak jobb és  kevésbé jó képességű zenészek, különböző szakmai felkészültség, emberi  hozzáállás, viselkedési rendszer keveredett egymással, ahogy az egy csoportban  lenni szokott, – talán egy nem kifejezetten profi együttesben. Ő ebből a  heterogén szakmai és emberi hozzáállásból, felkészültségből csodát hozott létre.  Egy ormótlan gyöngydarabot csiszolgatott megállás nélkül, mert mást nem  tudott. Ez volt. A betanított Liszt művek, Kodály és Bartók zenéje élményként  élt bennünk. Zeneszerző is volt zárójelben. Nem fedezték fel. A legnagyobbak  közt foglal helyet. Sokat kellene énekelni… Nem tudunk elfelejteni.