20 Apr Precatio pro pace – Kivonat Fehér Adrienn szakdolgozatából

Végre a szoprán kánonban a tenorral újra hallatja a kis terces főmotívumot,(21-22.ü) közben 3 szólamra dúsul a női kar, s a basszus ellenmozgásban működve, amolyan előénekléssel a nőikar ráfelelésével átvezet a „Te nagy titánrettegtető” rész alaposabb zenei kibontásához ahol először e-fríges hangzás után –amit a szoprán gisze zavar meg (23.ü) a-minore-maggiore játékával- beletorkollik a részt lezáró A-dúr akkordba. Kevés emlékem van ilyen szép dallamról, mely a rettegést festi. Utána eljátssza a már jól ismert Cisz-C disszonanciát a szoprán és alt szólamban, s amíg megnyugszik pár szekundsúrlódáson megy keresztül a többi szereplő. Újra erőt vesz magán az előző kisszekundos zenei anyag, de most más szerepekben és kissé variáltan, de egészében halljuk a fugato teljes kifejtést más szólamokban is ellentétben az előző próbálkozással. A basszus témaindítása az altban és a ráfelelő tenor az alttal karöltve kezdi feszíteni a hangulatot persze a szövegnek megfelelően, hiszen először mond az eddigi dicsőítő szavakkal ellent: „Te prédaéhes, úr hadak s a béke sorsán…” Kis fugatoszerű, ámde váltakozva homofón hangzás ez, amely előkészíti a darab csúcspontját, a második rész fugatoját. Ugyanaz az izgatott téma indul meg a szólamok gyors egymásutánban, (27.ü) mint az előző 11. ütemből ismert, csupán a szöveg más, s a regiszter. Megtaláljuk a 19. ütem megfelelőjét is a 31. ütemben, s a 34. ütemben A-D-A-D alulról felfelé a „decorator hominum- férfit ékesítő” szövegrésznél, amely g-moll színezettel végül egy A-dúr akkordban áll meg. Ez az első rész lezárása, melyet rögtön disszonanciának használ fel a szoprán és a tenor közreműködésével: A-a maggiore-minore váltással, majd I-V (a-E) akkordkapcsolattal E-dúr tercállásban kezdi újra a darab elejéről ismert zenei anyagot. 4 ütemen át tart az átültetés, de a szöveg és az izgalom tetőfokának előkészítése variálást idéz elő és (47.ü) H-dúr felkiáltásba torkollik, kihasználva megint a szélső szólamok ellenmozgásának feszültségét, itt már szidalmazva a „várost leromboló Istent”. A hajsza maggiore-minore váltással indul, az „urbium” felkálltás Disze immár D-vé lesz a „Mars-fugatoban”. Marsot rendszerint teljes harci díszben ábrázolták: mellén fényes vérttel, fején taréjos sisakkal, kezében pajzzsal. Szent állatai a farkas és a harkály voltak, és az ábrázolásokon mellette szoktak szerepelni – olykor gyermekeiként – Fuga és Timor, a menekülés és a félelem megszemélyesítői. Hogy tudatos -e, nem sejthetjük, de a barokk zenéhez való kötődését nem hazudtolja meg Pászti: kétségtelen, hogy a darab csúcspontja a 47. ütemtől induló fugato. Az alttal kezdeti, s a dux -kis terc jellegzetességű, H hangról induló, kis hangismétlésekből álló, nagyon intenzív dallamvilágú tizenhatod mozgású, terc és tritonusz ambitusú téma – bemutatásával a gyalázattal teli: „Ki által árva lesz a Föld és telt a Tartarus” szöveget énekelteti meg. A Comes D-ről következik reális válasszal, a tulajdonképpeni expozícióval, amit a szoprán hoz, megint a fisz-f hangok játékával, egyszerre nem hangzanak el, de folyamatosan körbejárják egymást, így a disszonancia a fülünkben marad. Újradux a basszusban F-ről, és a tenorban invokálódó belépés Asz hangról történik. Az indítások (47,49,51,53.ü.) egy H-D-F-Asz szűkített akkordot rajzolnak ki, amelyet még inkább feszít a zenei anyag tritonusz körbenjárásával véres, háborús hangulatot illusztrál. A fugato témája egy – nevezhető hármas felütésnek- tritonus skála, mely harmadik ismétlésével felszalad egy kvinttel feljebb augmentálva megismételni az indulást, majd variálva átvezet a kezdőmotívum újonnani ismétléséhez. Fő nyugvóponti hangok: D-A-F a kezdő altban, a szopránban: F-C-Asz. A basszus: Asz-Esz, a tenor: Cesz-Gesz. Az utolsó két belépő szólam nem fejtheti ki a témáját teljesen, mert a basszus újra kezdi a fugatot az 56. ütemben. A téma terjedelme: 3 ütem, 33 hang, minden szólamban egyezik.  A fugato második megszólalása (56.ü- basszus belépés) torlasztással szólal meg, a tenorban ellenmozgást hoz egy Fisz alapú szűkített hangzással, és hatalmas Esz fríg futammal ejti a mélybe átkát: „Te férfiromlás, asszonyoktól átkozott!” Bachtól kezdődően a fugák el voltak látva egy – harmóniai biztonságot adó – második szólammal, contraszubjektummal – így elhelyezve vertikálisan és horizontálisan is- itt ilyen nincs. De mikor belép a Comes, találunk harmóniai támaszpontokat, de nincs igazán következetesség, hiszen az alt egészen más, inkább kiegészítő szerepet játszik, míg a basszus a tenor alatt nyolcadmozgásos alapot ad. Ilyen jellegű zenei anyag nem csak ebben a műben szerepel. A szépség című Vörösmarty versmegzenésítésben szintén ezzel a tritonuszos fugato témával találkozhatunk, s tudjuk elemzésem tárgya későbbi. Neveztetjük tehát Pászti egyik visszatérő ismérvének.