20 Apr Precatio pro pace – Kivonat Fehér Adrienn szakdolgozatából

Ahogy a kotta az ember kezébe kerül, rögtön láthatóvá válik, hogy az egyházzenei lelkületű Pászti egy reneszánsz fogantatású művével állunk szemben. Hogy nem csak tanulmányai, hanem hitvallása teszi őt nagy elődjei- Lassus, Palestrina, Monteverdi, Gesualdo- követőjévé, azt az bizonyítja, hogy rengetegszer fordul zenei világukhoz, valamint az is, hogy „Canticorum Canticum” címmel tervezett Palestrina műveiből kiadást, itthon nem sok sikerrel, de a milánói kiadóval tárgyalt. Az Edizioni Suvivi Zerboni levelében tájékoztatást kér egy esetleges kiadás előzményeként. A tervezett tanulmány és reprezentatív kottagyűjtemény Palestrina 450 éves születési évfordulójára készült volna el. De hogyan is tiszteleg a reneszánsz világ előtt? A forma szabálytalan, inkább vers alapú szöveg-zenésítés. Hogy milyen szerkesztésmódokat használ, inkább a vers mondanivalója határozza meg. Az első tételben homofón, polifón és fugato részek váltakoznak a 3 részes formában, melynek első és második egysége terjedelmesebb, mint a harmadik coda. Az első tétel összefoglalása jelzésekkel: A-B- C/coda. Az „A” részen belül tematikailag: a (1-11. ütem) – b1 (11-27. ütem)- b2 (27-38. ütem)  „B” rész: a5-2 (38- 47. ütem) –c/fugato 2 témabelépéssel (47- 65. ütem)- d/átvezetés: (65-72. ütem). „C” rész: e (72-79. ütem) f (80- 86. ütem) Mindkét tétel páros lüktetésű, nem találunk váltakozó ütemet sehol, egyedül a második két-kettedes jelzésű tétel utolsó lezáró eseményében vált négy negyedre, az allargandohoz segítségül. Első tételünk négy negyed, lassú tempójelzéseket ad. Egy negyed=69-92 általában, a legmozgalmasabb rész, a fugato is csak negyed=96-100- ra emelkedik, s a keretben hallható kezdő és záró zenei anyag végül kissé gyorsabban, negyed=96 tempóban szólal meg. Az első rész (1-38. ütem) a vers hármas tagolását veszi át, második rész (37- 72. ütem) tagolási pontjai a „gradive” azaz „súlyos léptű” szavak, egységesen 6-6 verssort dolgoznak fel, a harmadik rész- az előző részeknél rövidebb coda- megfáradt könyörgés (72- 86. ütem). Az első tétel tonalitása A, a vége pedig a dominánson, E-n zár, ennek az oka a 2 tétel összefüggése, előkészítése. A ritmika hűen követi az időmértékes verselést. Tercállású A-dúr akkorddal indul méltóságteljesen a mű mély regiszterben, a szopránban és a basszusban A-Cisz orgonaponttal, amelynek egységét az altban mozduló kis terces motívum – mely Mozart Confutatisára emlékeztet (ha nem is vonható párhuzam, annyi bizonyos, hogy félelmetessé, baljóssá teszi a hangulatot, nem beszélve a „domina-a-a-tor” vocális használatáról, amely szintén szakadozó lélegzetet játszat el az énekesekkel, s éppenséggel Mozart is fordul a Bach kedvelt szerkesztésmódjához, a fugához, amely a Pászti mű központi jellegét adja) motivikájában is és pontozott-nyújtott ritmikájában is – tör meg, s lesz egyik jellegzetessége a darabnak; másik meg: a szekundsúrlódással elért disszonancia. A motívumot rögtön kvintkánonnal követi a tenor 2 nyolcaddal később, majd a basszus és a szoprán Cisz-C játékával, nagy decima párhuzammal ismétli és addig alterálja a szopránt, amíg a kívánt dallamot el nem éri. További disszonanciákkal ábrázolja a félelmetes „úr” hatalmát a basszusban és a tenorban (6. ütemben) egyszerre hangzó Esz-E és az utolsó tizenhatodon hangzó C-Cisz bő prím, ezt a modális zene keresztállásnak hívja. Az altban megszólaló monoton kis terc körbenjárás ugyanígy a tenorban is megjelenik, hisz ők a belső imitáció szereplői, párban a szélső szólamok is ugyanazt a játékot játsszák, csak ők egyszerre, s a hangköz távolság az A-dúr harmónia szólamelosztása miatt lehetséges így: a szoprán és a basszus kis tercben, a két másik szólam tiszta kvártban tartja a távolságot. A zenei anyag eddigi monoton, ismételgetéses tercet bejáró, majd kvintig eljutó- a szélső szólamoknál ez a kvint szűkített, amely szűkítés először a mű folyamán, de nem utoljára jelenik meg, jellegzetessége lesz majd a tételnek- ambitusát most a tenor szakítja át, s nagy szext-futammal, lassítva vezet át a második zenei anyagra, egy – a disszonanciák után – kellemesen eső h-moll harmóniára.  Lassabb tempót diktál, ám mégis aktívabb zenei anyag következik, gyorsabbnak hat. Belső imitációs, bár homofón az érkezés a 7. ütemben,  I. fok után IV.6 következik, és a 8.ütem második felében egy H alapú domináns szeptimet színez el újból disszonanciává a szűkített oktávval Disz-D hangokkal amely megérkezést készít elő a  11. ütemben hallható ismét megnyugvást adó E-dúrra. Eközben a harmadik repetitív jellegű izgatott kis szekundos imitációs zenei anyagot az E-dúr tercállású hangzat alatt vezeti elő mezzopiano jelzéssel az eddigi fortékkal ellentétben, de még elszínezi az E-dúrt, Gisze már rögtön G is az altban.(10.ü) „Juno magna genite- nagy Junonak gyermeke” kezdetű 3 ütemes kis fugakezdeményre ráfelel a „Saturni nepos – Szaturnus sarja”, s érezhetjük a zakatoló nyolcadok kavalkádjában, hogy készül valami. Tematikája a szólampárok kiegészítő jellegű összefüggésén alapul először a férfi, majd a női szólamokban. Fokozatosan erősít, H tonalitás felé megy,(16.ü) az „ég” zenésítésénél hirtelen eltűnik a basszus, a tonalitás megerősítése után kiáll, (19.ü) eddig nem hallott magaslatokban találjuk a szopránt, aki eddig mondhatni alt regiszterben működött, óriási oktávát ugrik az eddigi kvártugrásokkal szemben.