Pászti bérlet I. – Szeretethimnusz- Olasz Intézet, 2018.10.19

2016. január 1-től a Nemzeti Énekkar karigazgatója Somos Csaba.

Elődje, Antal Mátyás, – akinek nem lehet elégszer megköszönni milyen sokat tett a Nemzeti Énekkarért, a Pászti Miklós a Nemzeti Énekkarért Alapítvány működéséért, Pászti Miklós műveinek “életben tartásáért”- leköszönése után, a hagyomány töretlensége érdekében szorosan együttműködött és utódjával közösen dolgozott az énekkarral több hónapon keresztül.

No de mit is lehet tudni erről a fiatalemberről, Somos Csabáról? Mert bizony Ő egy fiatal ember. 1970-ben született ugyan, de ha valakiről elmondható, hogy kortalan, hát róla minden bizonnyal.
Figyeltük a munkásságát, a sikereit, a törekvéseit, a céljait. De figyeltük az emberekhez való hozzáállását, nem utolsó sorban a karnagyi technikáját.
Mind mind egy hagyományokat tiszteletben tartó, ámde frissítésre vágyó, a XXI. század kívánalmaihoz igazodó művészt igazolják. Valamiféle innováció a kóruséletben? Lehet.

Mindezt hitelesen támasztja alá – és akik részesei lehettek a minapi koncertnek bizonyíthatják, hogy a Nemzeti Énekkar Somos Csaba vezetésével egy olyan távlatokat nyitott – melyekre többek között bizonyíték a Pászti- bérlet mind az öt előadása, hogy akiknek eddig meg sem fordult a fejükben, hogy elmenjenek egy kóruskoncertre, most igenis megtegyék.

Mert kell!
Mert szükséges!
Mert fontos!
Miért?

A mai – ó de elcsépelt ez a szó – rohanó világban kell egy kis csönd, béke, kikapcsolódás, csöndes belemélyedés a gondolatainkba, amit Somos Csaba kiváló darabválogatásával megad nekünk. Ugyanakkor van/lesz részünk  felrázásban, észhez térítésben is.

Miről is van szó?

Somos Csaba kezdeményezésére a Nemzeti Énekkar 2018-ban Pászti-bérletet indított az Olasz Intézetben.

 

Pászti Miklós 90 éve született, és pár hónap múlva lesz 30 éve, hogy meghalt. Ha Ő nincs, Nemzeti Énekkar sincs.

Ki tudja hogy alakult volna, ha annak idején nem döntenek úgy a Minisztériumban, hogy a Magyar Állami Népi Együttesből leválasztják a kórust?

30 év után megadatott, hogy egyre többen énekelik műveit itthon és külföldön. Hogy versenydarabnak viszik a kórusok, hogy 2018-ban Csokonai A szépség című versére írt műve

a Kodály Zoltán VIII. magyar Kórusversenyen  kötelező darab lett, hogy Emléktáblát kapott, hogy a Magyar Tudományos Akadémia a teljes életművét feldolgozza.

Ezt koronázta meg a Pászti bérlet.

Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója hite szerint a Nemzeti Énekkar vezérfonalát a koncerten és az előttünk álló jövőben is a Szeretethimnusz gondolata adja: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három: ezek között pedig legnagyobb a szeretet” (Károli Gáspár fordítása). Ennek szellemében indul tehát útjára a Nemzeti Énekkar új hangverseny-sorozata, a Pászti-sorozat.

2018. október 18. csütörtök, 19:30

Olasz Kultúrintézet (Pászti bérlet 1.)

JOSEPH HAYDN: Nelson-mise, Hob. XXII:11

ORBÁN GYÖRGY: Ricercare

Közreműködik:

Szemere Zita – szoprán

Bakos Kornélia – mezzoszoprán

Szappanos Tibor – tenor

Bakonyi Marcell – bariton

Lisztes László – narrátor

Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)

Angelica Leánykar (karigazgató: Gráf Zsuzsanna)

Nemzeti Filharmonikus Zenekar

Vezényel: Somos Csaba

Az első koncert mindig különleges.

Ami nem szerepelt a plakáton, ezért meglepetést is okozott, hogy a Megnyitón a Nemzeti Énekkar énekese, Saárossy Csilla – aki még a Magyar Állami Népi Együttesből ismerte a “főnököt” -olvasta fel igazán megható megemlékezését. Majd ezt követően a Nemzeti Énekkar előadta Pászti Miklós – Federico Garcia Lorca: Hajnal című művét.

A teljes műsor itt olvasható:  http://www.filharmonikusok.hu/koncertek/szeretethimnusz/