Nagysikerű gálaműsorral ünnepelt a 20 éves Alla Breve kórus

Az estet Orlando Szerelmi panasz című zeneművével nyitották, de elhangzott három csángó-magyar szerelmi dal Pászti Miklós feldolgozása nyomán, Mozart Ave verum című műve, zongorán kisért Fehér Izabella – a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola pedagógusa –, Kodály Zoltán gyűjtéséből a Székely keserves, majd négy szlovák népdal Bartók Béla feldolgozásában, továbbá ABBA-egyveleg következett.

A hetvenes és a nyolcvanas évek népszerű könnyűzene-együttesének híres slágereit a közönség is bekapcsolódott, dúdolt és tapssal követte a kórus énekét. Legalább háromszor hagyta magát a nosztalgia által elsodortatni a nép. Hasonlóan nagy sikernek örvendett a Queen, illetve Freddy Mercury Bohém rapszódia című dala is – zongorán kísért Tifán Etelka. Ezt a momentumot emlegetve, azt is megkockáztathatjuk, hogy ez a szám képezte a program csúcspontját, ennél vibrált a leginkább a terem légterében és a lelkekben az bizonyos katarzis, „az igazi élmény”, ez volt a csúcs.

Az István, a király című rockoperából három dal hangzott el. Az Alla Breve saját „előállítású” estjét Kodály Esti dala zárta.

A teljes cikk itt olvasható: http://www.szekelyhon.ro/aktualis/udvarhelyszek/nagysikeru-galamusorral-unnepelt-az-alla-breve-korus



hacklink panel |
deneme bonusu veren siteler |
gamdom |
casino siteleri |
gamdom |
gamdom giriş |
şans casino |
vidobet |
vidobet |
vidobet güncel giriş |
vidobet giriş |
casinolevant |
casinolevant |
casinolevant |
şans casino |
şans casino |
casinolevant giriş |
casino şans |
şans casino giriş |
casino levant |
casino şans |
casino şans |
levant casino |
bahislion |
lidyabet |
lidyabet |
casino levant |
levant casino |
casinolevant |
casinolevant |
gamdom |
gamdom giriş |
gamdom |
casinolevant |
casinolevant |
casinolevant |
casinolevant |
boostaro |
bahislion |
bahislion