Évfordulók nyomában 2018 – Zenetudományi konferencia – 2018.11.22

Ebben az évben vette át feldolgozásra, digitalizálásra a  Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja  Pászti Miklós zenei hagyatékát.

Véletlen egybeesés, hogy Pászti Miklós 2018-ban töltötte volna be 90. életévét.

Ebből az alkalomból az “Évfordulók nyomában 2018” c. konferencián megemlékeznek a karnagyról, a zeneszerzőről, a tanárról, a kollégáról, nem utolsó sorban az emberről.

A Konferencián Saárossy Csilla, az Állami Népi Együttest követően az Állami Énekkar, mai nevén Nemzeti Énekkar tagjaként olvassa fel “A megvalósult álom. Pászti Miklós és az Állami Énekkar” című írását.

HELYSZÍN

MTA BTK Zenetudományi Intézet – Bartók terem
1014 Budapest, Táncsics Mihály u. 7.

RÉSZLETEK

A 20–21. Századi Magyar Zenei Archívum évenként megrendezendő konferenciáján az adott évhez kapcsolódó évfordulós zeneszerzők, zenetudósok, előadóművészek és zenei intézmények történetéről hangzik el 12-14 előadás. A konferencián többek között Fodor Gézáról, Hidas Frigyesről, Kerner Istvánról és a Filharmóniai Társaság Zenekaráról, Kovács Sándorról, Lajtha Lászlóról, Lendvay Kamillóról, Molnár Antalról, Pászti Miklósról, Siklós Albertről és Sulyok Imréről hangzik el előadás.

SZERVEZŐ

MTA BTK ZTI 20-21. Századi Magyar Zenei Archívum, Dr. Dallos Anna

HANGVERSENY

19:00

A konferenciát a Szabad Hangok Énekegyüttes női karának  hangversenye zárja

Vezényel : Antal Laura

Műsor:

Ligeti György: Két kánon

Pászti Miklós: Négy madrigál

Pászti Miklós: Pueri Hebraeorum

Kocsár Miklós: Évszakok zenéje /I, III, V, VII

Lendvay Kamilló: Éjszaka

Jeney Zoltán: Békák

A belépés ingyenes.