Pászti Napok – 2019.04.26

2019-ben a Pászti Napok rendezvénysorozata a Biatorbágyi Juhász Ferenc Művelődési Központban a képzőművészeti tanszakos növendékek kiállításának megnyitójával kezdődött öt órakor.

Ezt követte a csodálatos élményt nyújtó majdnem kétórás koncert, melynek műsorvezetője maga a Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola igazgatónője, Bolykiné Kálló Eszter volt. A közönség és a meghívott vendégek köszöntése után méltatta az Iskola névadója, Pászti Miklós munkásságát, megemlékezve a Liszt díjas karnagy, zeneszerző halálának 30. évfordulójáról.

Beszéde végén saját előadásában hallgathattuk meg Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal c. versét.

Ezután az immár több mint 500 fős Iskola legkiválóbb növendékei mutatták be tudásukat.

 

A hangversenyen került sor Zagyvai Mariann és Varga László alpolgármester úr beszédére, valamint a Pászti Miklós Díj átadására.

 

A Pászti Miklós Alapítvány nevében a kuratórium elnöke, Zagyvai Mariann mondott beszédet, megköszönve az Alapítóknak, hogy több mint 25 éve töretlenül támogatják a zenei életet.
Varga László, Biatorbágy alpolgármestere a város önkormányzata és közössége nevében mondott köszönetet  a Pászti Miklós Alapítvány létrehozásáért,  a kuratóriumban végzett elhivatott és önzetlen munkájukért, mellyel oly sokat tettek a város zenei életéért.

A Pászti Miklós Alapítvány kurátorai által megszavazott Pászti Miklós díjat ebben az évben Gönczi Gyula trombitatanár, valamint a Jászfalusi testvérek Borka, Mátyás és Lilla vehették át.

A laudációk felolvasására és a díjak átadására  Pászti Nórát, az Alapítvány egyik alapítóját kérték fel.