09 Mar Pászti Miklós emléktábla avatása – Budapest, 2018.03.04
Budapesten, lakóházának falán, a XII. Kék Golyó utca 15/c . alatt emléktábla avatására került sor a karnagy, zeneszerző 90. születésnapján.
“Egy alkotói életpálya méltó megkoronázása, ha valakinek emléktáblát állítanak.”
Rövid beszédében Pászti Nóra, Pászti Miklós lánya köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek az emléktábla felállításában, illetve az ünnepség megszervezésében.
Ezt követően Dr. Kamp Salamon Kossuth – és Liszt Ferenc díjas karnagy, az Állami Énekkarban Pászti Miklós asszisztense, szólamvezetője, valamint a rövid életű Pászti Miklós Kamarakórus karnagyának beszéde hangzott el. (Kamp Salamon jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora és a Lutheránia Ének- és Zenekar művészeti vezetője, karnagya.)
Megemlékezett volt tanáráról, karnagyáról, kollégájáról, barátjáról Lisztes László, aki a Magyar Állami Népi Együttesben kezdte pályafutását, amit alapító énekesként a Nemzeti Énekkarban folytatott. Több, mint 44 éven keresztül volt hivatásos énekes, 17 évig Pászti Miklós keze alatt. Jelenleg a Perbáli Maklári József Vegyes Kórus karnagya.
A teljes beszéd szövege itt olvasható: Lisztes László beszéde
A nagy hideg miatt nem énekelhetett a Nemzeti Énekkar, de Szurmay Gábornak, a Bálvány Rendezvénytechnika kft vezetőjének köszönhetően hallhattuk Pászti Miklós két művét. Mind a kettőt Federico Garcia Lorca versére írta. Előadó a Budapesti Daloskör, karnagy: Kamp Salamon.
A beszédeket követően koszorút helyezett el a Nemzeti Filharmonikusok nevében Antal Mátyás, a Nemzeti Énekkart 27 éven át vezető, és nagy sikerre vivő nyugalmazott karigazgató, Somos Csaba a Nemzeti Énekkar jelenlegi karnagya és Tóth Antal a kórus titkára.
A Biatorbágyi Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola nevében az Iskola igazgatónője Bolykiné Kálló Eszter, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége /KÓTA / nevében Dr. Mindszenty Zsuzsánna elnök, a Pászti Miklós Vegyes Kórus nevében karnagyuk Barlay Zsuzsa. A család és a Pászti Alapítványok nevében Pászti Nóra koszorúzott.
Az Emléktáblát készítették:
Elekes István (Biatorbágy) készítette a portrét gipszből, melyet nagylelkűen felajánlott a családnak.
Nagy Károlyék (Cellini Bt, Mór) készítették a bronzöntvényt cizellált, patinázott formában.
Fülöp Ferencék ( Fülöp Kőfaragó Kft, Nyergesújfalu) készítették a táblát, és helyezték fel a plakettet.
A rendezvényen készült fotókat ITT nézhetik meg.