15 May Beszélgetés Bolyki Andrással, a Bolyki Brothers egyik alapítójával

Bolyki Andrással, a Bolyki Brothers énekesével beszélgetek – a Pászti Miklós Vegyes Kórus 20 éves jubileumi koncertjét követően, ahol a Bolyki Brothers volt a Kórus vendége –  mindenekelőtt abból az alkalomból, hogy a Bolyki család kapta meg idén a Karikó János Művészeti díjat.

Aztán azért, hogy megtudjam, mit jelentett számukra egy színpadon fellépni Édesanyjukkal, Bolyki Eszterrel, a Pászti Miklós Vegyes Kórus vezetőjével.

Nem utolsó sorban pedig mint zeneszerzőt kérdezem, hiszen a koncert utolsó számaként András műve, az Our power szerepelt, amit itt második számként meg is nézhetünk:

PN: Mindenekelőtt szívből gratulálok a Művészeti díjhoz. Mondanál pár gondolatot, miért is vállaltátok el a mostani fellépést, és milyen út vezetett idáig?

BA: Egyértelmű volt, hogy ha Pászti Kórus, meg Édesanyám a Kórus vezetője, meg a 20 éves a Zeneiskola, akkor a Bolyki Brothers fellép. Mi szívesen felléptünk mindig is itt.

Ha a Bolyki Brotherst kérdezzük, akkor az már egy mélyebb dolog.

Játéknak indult, gyerekszobai játéknak, és olyan 1985 környékén, akkor lehettem 14,15 éves, várjál, utánaszámolok, 16. Én voltam akkor 16 éves, lefelé a Bali volt akkor 10. Akkor mentünk ki először  közönség elé. Tehát addig csak a gyülekezetben, családban, nagyobb családban énekeltünk. Akkor ez elkezdődött felfejlődni.

2000-ben volt a nagy áttörés Magyarországon. Előtte Németországban itt ott felléptünk. Sokat. Volt Magyarországon egyetemi koncertünk, de a Zeneakadémián csináltunk egy nagy koncertet 2000-ben, és azt saját promócióval telt házra hoztuk.  Onnantól kezdve ez beindult itthon, megismertek.

Ez a 12 év nagykorúvá tette az Együttest. Voltak nagyon húzós éveink, amikor nagyon sokat énekeltünk, és voltak lazábbak, mint ez a mostani. Nyilván ez összefügg a válsággal is, hogy kevesebb a megkeresés. Viszont nem engedünk a színvonalból és a minőségből. Nem mentünk át megélhetési zenekarba, hanem ez lett az életünk,

Mondtam, hogy volt, hogy nagyon sokat léptünk föl. Volt, hogy hetente három négy fellépés volt, volt hogy naponta kettő. Akkor az nagyon megedzett bennünket. A hangunkat is, meg az erőviszonyokat is. A családi dolog az elég macerás, főleg zenészek között. És nem engedtünk abból, hogy ez egy család, nem pedig egy zenekar.

Jól lehet, a műsorban gyakran énekeljük a slágereket, mégis folyamatosan bővül a repertoárunk . Egyenlőre nincs olyan, hogy most ilyen műsor, meg olyan műsor, meg amolyan műsor, hanem önmagunkat énekeljük a színpadon.

Az a jó benne, hogy lehet arcoskodni, meg vidámkodni, de ezek mi vagyunk, ez az életünk is.