15 May Beszélgetés Bolyki Andrással, a Bolyki Brothers egyik alapítójával
Aztán az, hogy az Önkormányzat, mint Család tüntetett ki bennünket, ez azért egy gyomorszájas volt, de hát ha Ők így látták jónak, akkor hajrá.
PN: Ezt hogyan is kell érteni?
BA : Engem nagyon meglepett. Kaptunk már egyszer díjat, egy Príma díjat, egy regionális Príma díjat, ami egy szakmai elismerés volt. Ez, ez valahgy komolyabb. Mert ezek között az emberek között élünk. Velük találkozunk az utcán, a boltban, a hivatalban.
Jól lehet, igyekszem felelősséggel élni, meg tisztelettel, meg itt helyben megmaradni, de azt hiszem, ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés. Az Úr Jézus mondja, hogy a prófétának a saját hazájában nincsen becsülete.
Azért mondom, hogy ez komoly díj. Nem is tudtuk méltósággal fogadni. Zavarba jöttünk. Hülyéskedtünk a színpadon.
Szóval amit lát a közönség, az a “bolykiságnak” a veleje.
Nincs hangszer, ami eltakarna bennünket. Látszódnak az erőviszonyok. Látszódnak a hangulatok a színpadról. És hát van a szakma, amire – azt szokták mondani, hogy nem rossz, tehát hogy viszonylag jó az a minőség, amit csinálunk, annak örülünk, meg ezt tökéletesíteni próbáljuk. De szerintünk nem ez a lényeg, mert jól énekelni sokan tudnak.
Azért csak 27 éve csináljuk. Ugye 85-ben kezdődött.
PN: Te milyen kérdés tennél fel most legszívesebben magadnak?
BA: Én megvárnám, hogy egy őszinte riporter feltegyen egy őszinte kérdést.
Én nem vagyok showman, engem az ember érdekel.
Egyébként május 16-án lesz a szerzői estem ugyanitt, ott több mindent meg lehet tudni majd rólam. Én sem tudom, hogy milyen vagyok, de azért választottam ezt az utat, hogy eléneklem.
Lackó, rettenetesen jól beszél. Bali, Gyuri, mindenki! Óriási showman-ek. Én nem. Nem tudom így kifejezni magam, mert a hangsúlyokat nem érzem. Mindig azt tartom fontosnak, ami abban a pillanatban fontos. Előre nem tervezem el, hogy ez így fog elsülni, vagy úgy durran el. Hanem, hogy most milyen.
PN: Te ennyire a jelenben élsz?
BA: Szerintem igen. Nem is nagyon tervezek előre.
A világ erre azt mondja, hogy sodortatom magamat. Nem lőttem, be hogy 20 év múlva hol szeretném látni magunkat, hanem vannak elhívásaim. A családban, a gyülekezetben, a komolyzenében és nyilván az a Bolyki Brothers is. Vannak olyan ajándékok, amiket nem lehet eldobni magunktól. Ilyen nekem az Esterházy trió, azt nem dobhatom el, ilyen az ének, a zeneszerzés, ezek olyan fontos dolgok, amiket az Úrtól vettem el. Nyilván ezek nekem fontosak. De még azt nem terveztem, mi akarok lenni öt év, vagy tíz év múlva.
PN: Tanítasz?
BA: Nem. Tanítottam, úgy kezdtem, 3 évig tanítottam kicsiket, 1 évig tanítottam konziban, de közvetlenül aztán kicsiket is. Engem rettenetesen fárasztott. Tehát hogyha a gyermek nem tudja mit akar, akkor én sem tudom. Inkább kamarazenész vagyok, és a nagyokkal a zenéről beszélgetek és megmutatom nekik. A felnőtteket tudom tanítani. Nekem voltak vonós négyeseim Németországban, Olaszországba jártam ki tanítani 3 vagy 4 évet, de felnőttekkel foglalkoztam. Ők gondolkodnak, ők tudják hogy mit akarnak, és nekik meg lehet mutatni, hogy milyen lehetőségek vannak A-ból B-be eljutni. Egy gyerek ezt nem érti. Gyereknek technikát kell tanítani, vonóhúzást, zongorán billentést, ilyesmiket, erre én nem vagyok alkalmas.
PN: Azért csak ráéreztél a saját gyermekeidnél, hogy van affinitásuk a zenéhez. Sára valami csodálatosan énekel.
BA: Én végletesen elfogult vagyok a gyermekeimmel. A feleségem ő nagyon kritikus, és jól csinálja. Én nem. Én teljesen oda vagyok mindegyik gyermekemtől. Nem vagyok reális.
PA: Köszönöm a beszélgetést. A közeledő Banduklásaim címet viselő szerzői estedhez pedig nagyon sok sikert kívánok.
Bolyki András:
1969-ben Budapesten született. Szenvedélyes kamarazenész. Vezető hazai szimfonikus zenekarokban játszott. Játszik hegedűn és brácsán. Jelenleg az Erkel Ferenc Kamarazenekar vezetője és az Esterházy Ensemble tagja. A nemzetközileg is elismert Bolyki Brothers a capella együttes egyik alapító tagja, énekese, szöveg- és dalszerzője.
