04 Jun Pászti – Radnóti : Naptár

Kivonat Horváth Rezső ( 1937-2014) karnagy úr bemutató – tájékoztatójából.

Radnóti: Naptár című versciklusa – tematikus és stiláris egysége ellenére – nem folyamatos, egy lélegzetre létrejött alkotásként született; a 12 verset több, mint két év alatt, 1939. január 14. és 1941. február 28. között írta a költő, elsőként a November címűt, amely már a halál árnyékát vetíti elénk. Rá egy hónapra írta az Április-t, majd több, mint egy év elteltével a Július, a Szeptember, majd az Augusztus hónapokat.

Végül 1941. februárjában egészíti ki a ciklust 12 versre, a Júniussal fejezve be művét. Érdekessége – ezért inkább lírai kantáta, mint drámai jellegű oratórium szövegének alkalmas, – hogy a gyönyörű, hol sötétebb, hol fényesen ragyogó természeti képek, növények, állatok, rovarok környezetében az ember csak az Október vándoraként jelenik meg. A novemberi fagy dermesztő csendjében pedig „a holtak foga koccan.”

A zene is leggyakrabban festői eszközökkel él, vagy – Haydn oratóriumához hasonlóan – programzenei eszközökkel jeleníti meg a természet mozgásait. Hangrendszere alapjaiban tonális, ütemrendje periódikus, eszközeiben posztimpresszionista hatásokat mutat. A legdrámaibb talán a November szövegére komponált szoprán szóló a köréje épített szimfonikus telítettségű hangszereléssel, amelynek befejezésében személyes költői hang is megszólal /”félek? nem is félek talán.”/ A 12 tételből  4  a szólistáé – változó hangszeres háttérrel, de a kórustételekben is szerephez jut a szoprán szóló bevezető recitativó, rövid intermezzo, vagy a kórussal váltakozó formában, esetleg szólisztikusan a kórus kíséretével. A hangszerelés rendkívül változatos, de mindig csak a kifejezés igénye szerint jutnak szerephez az egyes hangszerek, hangszercsoportok : u.n. „töltő-szólam” nincs! A Szeptember tétel kórus-kánonjához például csak a brácsa és a cselló kapcsolódik 5. és 6. szólamként. A ciklust a Január és a December tételek foglalják keretbe rokon zenei anyagból felépítve, jelképezve a természet önmagába visszatérő, örök körforgását. Az utolsó tételben azonban a csillogó karácsonyéj elbűvölő hangulatában, a karácsonyi angyal ellenpárjaként megjelenik a „mély havon át” közelítő halál, mintegy előrevetítve a költő és sorstársai tragédiáját.