Pászti – Radnóti : Naptár

Vas Népe

1994 december 12.

Ősbemutató Szombathelyen

 

Pászti Miklós műve Radnóti verseire

 

Ritkán adódó zenei élményben lesz része a szombathelyi koncertlátogató közönségnek hétfőn este: ősbemutató lesz a Bartók Teremben. A szimfonikus zenekar és a főiskola női kara Pászti Miklós Radnóti-versekre komponált művét, a Naptárt adja elő.

Az 1989-ben 61 évesen elhunyt karnagy és zeneszerző neve jóformán csak zenei berkekben ismert. Karnagynak és zeneszerzőnek tanult, olyan kiválóságok voltak tanárai, mint Ádám Jenő, Bárdos Lajos, Veress Sándor, vagy Farkas Ferenc. Kiváló karnagyként dolgozott több művészegyüttesnél, 1964-től az Állami Népi Együttes énekkarának vezető karnagya lett. Amikor 1985-ben megszüntették az együttes énekkarát, megalakította a 100 tagú oratórikus kórust, a Magyar Állami Énekkart. Ennek volt a karigazgatója haláláig. Zeneszerző munkásságát általában egyoldalúan ítélik meg, elsősorban népzenei ihletésű kompozícióit, feldolgozásait adják elő, ezek szerepelnek a rádió műsoraiban is.(Leggyakrabban a világkarriert befutott Csángó-magyar szerelmi dalok című vegyes kari művét hallhatjuk.) Elsősorban Olaszországban, de Angliában, Finnországban, Dániában, Németországban, Franciaországban adják szívesen elő latin nyelvű kompozícióit. Hasonlóan sikeresek Federico Garcia Lorca és Weöres Sándor verseire írt kórusművei is.

Ma este fél nyolckor először a szombathelyi Bartók Teremben felhangzó művét 1969-ben komponálta Pászti Miklós. A Baranya megyei és a pécsi állami és társadalmi szervek kérték fel egy mű komponálására, „hazánk felszabadulása alkalmából”. A szerző azonban valójában az éppen akkor 25 éve meggyilkolt Radnóti Miklósnak állít emléket. A 12 tételes, mintegy 40 perces kamara-oratóriumot nem mutatták be. A mű születésétől 25 évet, a szerző halála után 5 évet kellett várni, hogy ma végre felcsendüljön.

A koncerten hallható lesz még Liszttől Az ébredő gyermek imája, Schuberttől a VIII. (befejezetlen) szimfónia és Dvoráktól a Scherzo capriccioso. Közreműködik Farkas Erzsébet(szoprán), Wolf Ildikó(mezzoszoprán), Lakatos Ida (hárfa), Hajdók Judit(orgona), Szokoly Tamás(vers) és a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola Orchidea Női Kara. Vezényelnek: Horváth Rezső és Robert Houlihan. (A főiskola női kara 1978-ban a szerző jelenlétében már előadta Horváth Rezső irányításával a mű rövidített változatát.)