22 Jun Jó egészséget! C.Szalai Ágnes írása

Az alábbi riportot C.Szalai Ágnes készítette.
Megjelent a KÓTA 1988/4 számában.

Köszöntő helyett

“Az Elnöki Tanács Pászti Miklósnak, a Magyar Állami Énekkar Liszt-díjas karigazgatójának, a Magyar Népköztársaság Érdemes Művészének tevékenysége elismeréseként a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Vajda György művelődési miniszterhelyettes adta át.”

– Íme a. napilapok szűkszavú híre. Ami benne van, mindenki olvashatja. Hogy mi maradt ki belőle? A 60 éves Pászti Miklós személyisége, tüze-lobogása, fájdalmai-kudarcai, újrakezdései, muzsikus és emberi hite megtöretett egészsége ellenére. “Kell ez ide egy születésnapi beszélgetésbe?” – hallom képzeletben a tisztelt Olvasó hangját. Szerintem kell. A kerek évforduló, a születésnap alkalmat ad arra, hogy kicsit jobban megismerjük egyik legvisszahúzódóbb mesterkarnagyunkat. Róla elég sokat beszéltek – Ö szinte soha. Minek a ssó, ha muzsikálni lehet? Pedig – mint ezt nála töltött óráim igazolják – szívesen beszél a múltról. Most már … most már, hogy nem dirigál. Március 5-étöl, ahogy ő  mondja, “vidám nyugdíjas”. Betegágya körül – sajnos régóta nincs jól- keresztrejtvények. Hát a kották? Az oklevelek? Harmincöt esztendő dokumentumai? A kompozíciók?

Visszafogom kutató kíváncsiságomat. Kezdjük akkor, hagyományosan, a gyermekkorra! … Aztán föladom. Amit megtudtam, soványka: ferencvárosi, szerénymódú tisztviselö család gyermeke, iskolavándor “komisz kölök”. Láthatóan élet ez a része nem “érdekes”. Egy névnél csillan föl a szeme: “Igen, Péterffy Ida volt az, aki először kormányozta lépteimet a zene felé. Az ő révén 1945 júniusában – tizenhét évesen, az iskolai kamarakórus élén – “betörtem” a rádióba. Hihetetlenül modem műsort vittünk: két Kodályt meg egy Bárdost. Máig őrzöm a képet – a belógó ormótlan mikrofon mögött én állok – körülöttem iskolám, a Budapesti Református Gimnázium Kamarakórusa. Jelzem, én nem is voltam református – de  ez sem matematikatanárom feleségét, Péterffy Idát, aki a későbbiekben a Pedagógus Szakszervezet ének szakosztálya vezetőjeként egyengette utam a zene felé, sem Faragó énektanár urat – az operaénekes  Faragó András édesapját -, sem az “énekeseimet”,  sem jómagamat nem zavarta. Túléltük a háborút és  rányitottuk szemünket a világ, a kultúra, a zene gyönyörűségeire … “