Nemzeti Énekkar

A Nemzeti Énekkar Állami Énekkar néven 1986-ban jött létre. A kórus magját a Magyar Állami Népi Együttesből 1985-ben leválasztott énekkar alkotta.  Alapító karnagya Pászti Miklós volt, akinek keze alatt hamarosan nagy oratóriumok előadására alkalmas, nyolcvan tagú kórussá fejlődött.

Első jelentősebb hangversenyén Pászti Miklós vezényletével Liszt-műveket adott elő, oratórikus debütálása Doráti Antal irányításával Beethoven Missa Solemnise volt 1986. március 26-án.

Az alapító karnagy sajnálatosan korai, 1989-esDoráti-Pászti-1986 halálát követően Elláné Bodonyi Katalin, majd Ugrin Gábor irányította az együttest. Antal Mátyás 1990 óta tölti be a karigazgató tisztét. Az énekkar repertoárja rendkívül gazdag, Bachtól, Schütz-től kezdve kortárs zeneszerzőkig, az a capella kórusművektől a nagy klasszikus oratóriumokon keresztül az operáig terjed, sőt a jazz műfajában is megfordultak.

Kiváló dirigensek egész serege irányította az együttest. Vezényelte Doráti Antal, Eötvös Péter, Fischer Ádám, Lyonel Friend, Fürst János, Lamberto Gardelli, Hamar Zsolt, Héja Domonkos,

1986 Lamberto GardellivelKovács János, Lehel György, Ligeti András, Lukács Ervin, Kobayashi Ken-Ichiro, Oberfrank Géza, Pál Tamás, 1986 Rico SaccaniRico Saccani,

Szimonov-PásztiJurij Szimonov, Szemjon Bicskov, Anal Buribayev, Rafael Frühbeck, de Burgos, Jean-Calude Casadeus,  Lawrence Foster, Friedrich Haider, Lü Jia, Michail Jurowsky, Nicola Luisotti, Vásáry Tamás, Howard Williams, Jacques Mercier, Pier Giorgio Morandi, Carlo Montanaro és természetesen Kocsis Zoltán is.

Számos kortárs mű premierje, illetve hazai ősbemutatója fűződik nevükhöz. Ilyen volt a 2006-ban előadott Kurtág mű, A csüggedés és keserűség, vagy Jeney Zoltán nagy lélegzetű Halotti szertartás-a.  De ne felejtsük ki Durkó Zsolt, Farkas Ferenc, Ligeti György, Orbán György, Szokolay Sándor, Lendvay Kamilló, Petrovics Emil és Pászti Miklós alkotásait sem.

Az együttes hazai fellépéseken túl több nemzetközi felkérésnek tett eleget. Az évek során eredményesen szerepeltek Európa jó néhány nagyvárosában, de sikerrel léptek fel Japánban, Izraelben és Törökországban.

2000-ben János Pál pápa meghívására a Vatikánban adott nagysikerű koncertjüket több európai tévéállomás sugározta. 2009-ben a kórus az immár 25. alkalommal megrendezett, rangos Kanári-szigeteki Zenei Fesztiválon aratott méltó sikert Ligeti György Requiem c. művével.