Pászti-napok Biatorbágyon 2010.04. 16-17.

A Füzes biatorbágyi hírek – Varga László tollából így emlékezett meg az első nap eseményeiről: “Ma a Művészeti Iskola zenész növendékei adtak hangversenyt. A legkülönfélébb vonós, fúvós, ütős hangszereken többek között Donizetti, Weiner és Bach művei, citerazenekara citerazenekar jóvoltából gyermekdalok szólaltak meg zeneiskolásaink és tanáraik előadásában. Az ünnepi köszöntőt az intézmény igazgatója, Korbuly Klára mondta el. Külön köszöntötte az idei tanév regionális és országos hangszeres versenyein kiemelkedő helyezést elért tanulókat és felkészítő tanáraikat.

Korbuly Klára díjátadásAz est keretében ugyancsak az igazgatónő adta át az idei „Művészetoktatásért – Pedagógus Díjat” az intézmény két tanárának Godena Gáborné szolfézstanárnőnek és Béres Klára zongoratanárnőnek.” –

Április 17-én került sor a biatorbágyi Faluház Színháztermében a Pászti Miklós Vegyes Kórus koncertjére, ahol a Kórus vendége a Lisztes László által vezetett perbáli Maklári József Kórus volt.

Elsőként a perbáli kórus lépett színpadra, melynek színvonalas repertoárjában ősbemutatóként  Pászti Miklós  Csokonai versére írt kánonjai is szerepet kaptak.

Ezt követően a két kórus  előadásában először Kedrov: Otche Nash – vezényelt: Lisztes László majd César Franck: Panis Angelicus c. művét hallhattuk. Szólót énekelt: Lisztes László- vezényelt: Bolyki Eszter

Mielőtt a Pászti Miklós Vegyes Kórus megkezdte volna műsorát, Dr. Palovics Lajos Biatorbágy polgármestere lépett színpadra, hogy átadja Kovácsházi István operaénekesnek a 2009-ben alapított Karikó János Művészeti Díjat. Egyben bejelentette, hogy ettől az évtől kezdődően ez a díj minden évben a Pászti-napok keretében kerül majd átadásra. A művész úr Németországból érkezett a díj átvételére. Megtudhattuk, hogy nem csak Biatorbágyhoz fűzi szoros kapcsolat, de édesapja, mint a Magyar Állami Népi Együttes alapító énekese,  kollégája volt Pászti Miklósnak.

/A „Karikó János Művészeti Díj” adományozható azoknak az aktív vagy nyugállományú személyeknek, akik irodalom, képzőművészet, zene, előadó-művészet területén végzett alkotómunkájuk révén a település művészeti életében kiemelkedő értéke(ke)t alkottak, a település lakói és a jövő generációk számára, kimagasló művészi értékű, maradandó alkotás(oka)t hoztak létre, illetve művészi tevékenységükkel Biatorbágy jó hírnevét öregbítették./
http://www.biatorbagy.hu/hiressegek/kariko_janos

Ezt követően csendült fel a Pászti Miklós Vegyes Kórus első száma,  Handel: Ünnepi zsoltára

Mint minden évben, a repertoárban idén is szerepelt  Pászti mű: a Csángó magyar szerelmi dalok és a Három régi nóta. Szólót énekelt: Lisztes László, zongorán kísért: Csősz Éva, Vezényelt: Bolyki Eszter

Az előadás végén Bolyki Esztert, Csősz Évát, Pászti Miklós lányait Nórát és Lujzát virágcsokorral köszöntötték,  Lisztes László művész urat pedig kis ajándékkal lepték meg.

A koncert után a már hagyománnyá vált terülj-terülj asztalkámmal várták a vendégeket, ahol a kórus tagjai által is készített finomságok ízben és látványban is hozzájárultak ahhoz, hogy egy tökéletes estében lehetett részünk.