A Nemzeti Énekkar megemlékezése Pászti Miklós 80. születésnapja alkalmából.

Helyszín: Budapest, Művészetek Palotája, próbaterem

2008.04.04

Ettől a naptól:  Pászti terem


Tisztelt Kollégák!

1972. szeptember 1-je igazán csak nekem fontos dátum. Ekkor váltam az Állami Népi Együttes tagjává. Az egész ország rajongott Rábai Miklósért, a Kállai kettősér, az Ecseri lakodalmasért, Háromugrósért, vagy a Jeles napok, Muzsikáló tájak című műsorokért.  Körülbelül ennyit tudtam új munkahelyemről, későbbi második otthonomról. Azt azonban álomban se gondoltam, hogy érkezésem harmadik napján Haydn: Teremtés oratóriumában énekelhetek!  Ettől kezdve a feldolgozott, vagy autentikus népdalok és az egyetemes klasszikus zene vált a mindennapjaim szerves részévé. Hamar kiderült, hogy különleges képességekkel megáldott, avatott mester keze irányítja a kórus napi munkáját: Pászti Miklós. Ma lenne éppen 80 éves. Mára történelem. Történelem, ami szól a pedagógusról, a karnagyról, a zeneszerzőről.  Történelem, amit illik ismernünk, a hagyományt ápolnunk pedig kötelességünk. Hogy miért? Mert, ahogy egy család ismeri a múltját, honnan jöttek, kik voltak az ősök, úgy van szükségünk arra, hogy mi is ismerjük a gyökereinket. Másrészről azért, aki miatt itt lehetünk, itt vagyunk.

1985 elején, alapításunk évében, még egyáltalán nem volt biztos, vajon egyik pillanatról a másikra utcára kerülnek-e az Állami Népi Együttes énekesei, vagy nyílik valamilyen reménysugár, mutatkozik esély a fenn- és együtt maradásra. Az akkori Minisztériumi korifeusok, az Együttes vezetőinek javaslatát átvéve, nem tartották fontosnak az Énekkar létét. Pászti okos diplomáciával, sok segítséggel és szinte elképzelhetetlen optimizmussal teremtette, teremtethette meg a lehetőségét annak, hogy megszülethessen az Állami, azaz mára Nemzeti Énekkar.