Zeneszerzés szakos hallgatók pályázatának eredményhirdetése

A Nemzeti Énekkar 25 éves jubileumára kiírt zeneszerzői pályázat eredményhirdetése

A Nemzeti Filharmonikus Nonprofit Kft. és a Pászti Miklós a Nemzeti Énekkarért Alapítvány pályázatára négy pályázat érkezett.

A zsűri, melynek tagjai:

Sári József zeneszerző,
Tóth Péter zeneszerző,
Antal Mátyás
karmester, karigazgató,

egyhangúlag a ” kékszakállú “ jeligével beküldött művet találta a legjobbnak és így, mint díjnyertes pályaművet 100.000 Ft, azaz egyszáz-ezer forint díjban részesítette.

A mű a 2012. őszi Korunk Zenéje hangversenysorozat keretében kerül bemutatásra.

A továbbiakban a zsűri, Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója és Vámos Éva jegyzőkönyv-vezető jelenlétében felbontotta a díjazott mű jeligéje szerinti borítékot, mely szerint a győztes zeneszerző, ill. zenemű:

BALOGH MÁTÉ GERGELY : AZ ESZTENDŐ NÉGY SZAKASZA
című műve lett.

A többi borítékot a főigazgató megsemmisítette, így a további pályázatok szerzői inkognitóban maradtak.
A jegyzőkönyv melléklete tartalmazza a díjnyertes zeneszerző önéletrajzát.

Felhívás a többi pályázóhoz !

Amennyiben valaki kíváncsi a döntés rá vonatkozó részleteire, Antal Mátyás karigazgató szívesen áll rendelkezésére és elérhető a +36 30 411 66 71 es mobil-számon.

A nyertesnek szívből gratulálunk!



hacklink |
deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu |
hacklink panel |
gamdom giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant giriş |
ccasinolevant |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant bonus |
Casinolevant |
casinolevant giriş |
Casinolevant güncel giriş |
vidobet |
vidobet giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
vidobet |
vidobet giriş |
Casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
vidobet |
vidobet giriş |
deneme bonusu |
Tipobet |
vidobet güncel giriş |
vidobet |
Bahis siteleri |
tipobet |
vidobet |
vidobet güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant güncel giriş |
tipobet |
Bahis siteleri |
Deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu veren siteler |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
vidobet |
vidobet güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant |
casinolevant giriş |
deneme bonusu veren siteler |
kumar siteleri |
deneme bonusu veren siteler |
kumar siteleri |
deneme bonusu veren yeni siteler |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
Bahis siteleri |
deneme bonusu veren yeni siteler |
bahis siteleri |
deneme bonusu veren yeni siteler |
bahis siteleri |
casinolevant |
casinolevant kayıt |
casinolevant giriş |
sanscasino |
deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu veren siteler |
bahis siteleri |
deneme bonusu veren siteler |
kralbet giriş |
deneme bonusu veren siteler |
ligobet giriş |
caddebet giriş |
ikimisli giriş |
deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu veren siteler |
casinolevant giriş |
vidobet |
vidobet |
en iyi bahis siteleri |
dumanbet giriş |
baywin giriş |