Pászti Elemér életrajza

Pászti Elemér 1913

1889. december 20.-án
Szolnokon született és
1965.  október 27.-én
Budapesten hunyt el.

Apja:     Pászti Sándor (lakatossegéd, később fűtő, majd mozdonyvezető- 42 évet élt)
Anyja:  Ritter Antónia (háziasszony – 36 évet élt)
Testvére:   Pászti Margit

Pászti Margit és bátyja Elemér

Mivel szülei korán meghaltak, édesanyja 7, édesapja 14 éves korában,
– húgával gyámság alá került. Elemért tovább taníttatták,  Margitot azonban árvaházba adták.

Iskola:

Több iskolába is járt, míg 1910-ben leérettségizett.

Ezt követően beiratkozik a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi karára. Ezzel egy időben az Egyetem Gazdasági Hivatalában dolgozik.

Az I. Világháború kitörésekor tanulmányait megszakítja, melyet 1917-ben folytat, de nem fejez be.

1914-ben az államszámviteli vizsga letételét követően szakképzett állami számvevő lett.

Munkahely:

Nyugdíjazásáig a Pázmány Péter Tudományegyetemen dolgozik az alábbi beosztásokban:

–  számviteli osztályvezető
–  statisztikai osztályvezető
–  gazdasági igazgató helyettes
–  1951-ben a Természet Tudományi Kar gazdasági osztályának vezetője
–  előadó

Család:

Két házasságából 1-1 fiú gyermeke születik.

Elemér és Jocó

1914-ben nőül veszi  József Attila nővérét,
József Jolánt, aki 1915. májusában
megszüli fiukat, ifj.Pászti Elemér Gábort.
A kisfiú 10 hónapos korában meghal.
1918-ban elválnak.

Másodszor 1925-ben nősül.
Felesége diósadi Deák Mária.

Diósadi Deák Mária és Pászti Elemér 1925.okt.21.

Gyermekük, Pászti Miklós 1928-ban születik meg.

Pászti család

Unokái Pászti Lujza és Pászti Nóra.



hacklink |
deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu |
hacklink panel |
gamdom giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant giriş |
ccasinolevant |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant bonus |
Casinolevant |
casinolevant giriş |
Casinolevant güncel giriş |
vidobet |
vidobet giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
vidobet |
vidobet giriş |
Casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
vidobet |
vidobet giriş |
deneme bonusu |
Tipobet |
vidobet güncel giriş |
vidobet |
Bahis siteleri |
tipobet |
vidobet |
vidobet güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant güncel giriş |
tipobet |
Bahis siteleri |
Deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu veren siteler |
casinolevant |
casinolevant giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
vidobet |
vidobet güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant |
casinolevant giriş |
deneme bonusu veren siteler |
kumar siteleri |
deneme bonusu veren siteler |
kumar siteleri |
deneme bonusu veren yeni siteler |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
casinolevant |
casinolevant güncel giriş |
Bahis siteleri |
deneme bonusu veren yeni siteler |
bahis siteleri |
deneme bonusu veren yeni siteler |
bahis siteleri |
casinolevant |
casinolevant kayıt |
casinolevant giriş |
sanscasino |
deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu veren siteler |
bahis siteleri |
deneme bonusu veren siteler |
kralbet giriş |
deneme bonusu veren siteler |
ligobet giriş |
caddebet giriş |
ikimisli giriş |
deneme bonusu veren siteler |
deneme bonusu veren siteler |
casinolevant giriş |
vidobet |
vidobet |
en iyi bahis siteleri |
dumanbet giriş |
baywin giriş |