Elhunyt Nagy János, a Nemzeti Énekkar alapító tagja

Fidelio

Hosszan tartó, súlyos betegségben, életének 57. évében elhunyt Nagy János, a Nemzeti Énekkar művésze.

Nagy János a gépészmérnöki pályát hagyta ott Pászti Miklós hívására, amikor a szeretett éneklés kedvéért az akkor frissen alakuló Állami Énekkar kötelékébe lépett. A baritonszólamot erősítette kiegyenlített és képzett hangján. A mérnöki múltból fakadóan őrizte a pontosságot és a precizitást, amire szüksége is volt, hiszen több mint másfél évtizedig (amíg a kegyetlen betegség el nem szólította e posztról) betöltötte az énekkar titkári teendőit.

Nagy János (Fotó: Kende Luca)

Nagy János (Fotó: Kende Luca)

Alázattal és tisztelettel közelített a munkájához. Intézte a kórustagok mindennapos ügyeit, szervezte a koncert kapcsán ráháruló feladatait. Mindig mindenkihez szeretetet sugározva szólt, egy cél lebegett előtte: minél többet, minél szebbet, minél teljesebbet nyújtani a közönségnek.

Utoljára tavaly november 2-án, a Halottak Napján kedvenc oratóriumában, Verdi: Requiemjében állhatott a kóruspódiumon a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.

A Nemzeti Filharmonikusok Nagy Jánost a saját halottjának tekinti.