27 Aug Gratulálunk Antal Mátyásnak!
Antal Mátyás karigazgató kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült, melyet augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere adott át.
Matyinak – ahogy szinte mindenki ismeri – 2015 minden bizonnyal emlékezetes év lesz, hiszen csak győzze azt a rengeteg elismerő gratulációt fogadni, amit az őt szerető és elismerő honi és külhoni pályatársaktól, művészektől, munkatársaktól, ismerősöktől, barátoktól kapott és még kapni fog.
Ez az év az ünneplés éve azért is, mert- bár elég hihetetlen – de Matyi idén töltötte be 70. életévét.
Idén lesz 25 éve annak, hogy Matyi vezeti a Nemzeti Énekkart, mellyel szintén jubileumra, az együttes fennállásának 30. évfordulóját ünneplő hangversenyre készül.
Idén Ő kapta meg másodmagával a magyar zenei szakma legrangosabb elismerésének számító Bartók-Pásztory-díjat, melyet a hagyománynak megfelelően Bartók Béla születésnapján nyújtottak át a kitüntetetteknek a Zeneakadémián.
Matyi akkor így emlékezett vissza:
” A mostani kitüntetés igazolja azt az utat, amelyet az 1985-ben egy vitatott kultúrpolitikai döntéssel létrehozott énekkar máig megtett. Évek teltek el, amíg a kezdetben nemkívánatos együttest elfogadták és értékelni kezdték, idővel azonban beköszöntött a siker, és folyamatosan gazdagodott a repertoár.”
Szívből kívánjuk, hogy ez a szép sorozat ne szakadjon meg, és ne kelljen sokáig várni a Kossuth-díjra sem. Addig is további sok sikert és jó egészséget kívánunk!