Pászti mű csendült fel Prágában

Hömpölygő tömeg az utcákon, szikrázó fények miriádja, árusok bódéi várták a vendégeket az adventi időszakban, Prágában. Ez nagyjából ugyanígy lehetett bármely más európai városban, nincs ebben ma már semmi különös, Mégis, a prágai advent valami különlegessel is meglepte az odalátogató turistákat. A belváros terein nem a megszokott és – valljuk meg, – a már, halálosan unalmas amerikai karácsonyi dalokat bömbölték a hangszórók. Ehelyett a nagyobb tereken felállított színpadok Európa és Csehország kórusainak adtak lehetőséget arra, hogy bemutatkozzanak és átnyújtsanak egy-egy csokrot repertoárjukból.

Tavaly december 10. és 13. között Prágában járt a Musica Ludens kamarakórus is, akik Belváros kultúrházában, az Aranytízben tartják rendszeres próbáikat. A dermesztő hideg ellenére sokan voltak kíváncsiak a kórusok produkcióira, azt mondhatnánk, hogy “teltházas” volt a kórus mindkét szabadtéri fellépése. Ahogy ez külföldön szokás, karnagyuk, Balás Péter, elsősorban magyar szerzők műveiből állította össze a műsort. Énekeltek Bárdos, Kodály, Farkas Ferenc, Orbán György, Pászti Miklós és Sári József művei mellett Bach motettát és Pitoni, Arcadelt, Antonio de Cabezon és Adriano Banchieri szerzeményeiből is egyet-egyet.

A kórustalálkozó igazi fénypontja a közös éneklés volt, melyet a Szent Salvatore templomban rendeztek meg. A közös éneklés előtt néhány kórus koncertet adott a kiváló akusztikájú templomban. Itt kapott aMusica Ludens lehetőséget arra, hogy Balázs Attila, fiatal zeneszerző miséjét előadja. A mise három harsonára, basszusharsonára és vegyeskarra készült. A hangszereken a Magyar Honvédség Központi Zenekarának szólistái játszottak.

Mai Belváros – Belváros Lipótváros független lapja – X. évfolyam 2. szám – 2010. január 22.