Lantos Rezső emlékkoncert – 2022.05.21

A Lantos Kórus alapító karnagya születésének 95. évfordulója alkalmából emlékkoncertet ad a  Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban.

Időpont:   2022. május 21. 18:00

Hagyományaikhoz híven meghívták azokat a karnagyokat, akik megnyerték a Lantos Rezső emlékére meghirdetett Fiatal Karvezetők Versenyét az elmúlt öt évben.

Farkasházi Dávid – 2016

Heltai-Duffek Ildikó – 2017

Szűcs Dániel – 2018

Sárosi Dávid – 2019

Safarek Krisztián – 2021

A Kórus karnagya: Gerenday Ágnes

Így írnak a Kórus Facebook-oldalán:

A mi Rudi bácsink

95 évvel ezelőtt, 1927. március 26-án született Mekényesen Lantos Rezső Liszt-díjas karnagy és már több, mint 45 éve eltávozott az élők sorából. 1950-ben fejezte be tanulmányait a Zeneakadémián karvezetés és orgona szakon, többek között Kodály Zoltán és Bárdos Lajos tanítványaként.

1950-ben alapították meg azt az énekkart Darázs Árpáddal együtt, amelynek 1957-től lett vezető karnagya. Vezetése alatt – az ezt követő két évtizedben – a KISZ Művészegyüttes Központi Kórusa nemzetközi kórusversenyek és fesztiválok egész során (Debrecen, Arezzo, Hága, Hilversum, Várna, Llangollen, Moszkva, Frankfurt, Tolosa) szerepelt kiemelkedő sikerrel, első díjak sokaságával térve haza.

1957-től kezdve a Magyar Állami Népi Együttes zenekarának karnagyaként ugyancsak jelentős sikereket ért el Európa, Észak- és Dél-Amerika országaiban. Nevét számos hangverseny és hangfelvétel sikere tette ismertté. Emlékét máig őrzi az a több mint 50 kórus- és zenekari mű, amelyet szerzőjük kifejezetten neki, illetve kórusának vagy zenekarának ajánlott. 1970-ben Liszt Ferenc díjjal tüntették ki.

„Míg élt, szelíden mosolygott, halkan beszélt, kórusa mennydörgött helyette és kórusa suttogta el szívének legbensőbb titkait. Nem a látványos színpadi gesztusok, hanem az összetartozás, az együttérzés varázslatában, a próbák felejthetetlen légkörében, a műért való aggódás bűvöletében forrtak eggyé. Elérte, amit kóruskarnagy elérhet: énekesei rajongtak érte. Egyéni előadói stílusa volt, a zeneszerzők bíztak benne, és sohasem csalatkoztak. Hazai és nemzetközi versenyek során vitte diadalra műveiket, meghatalmazott nagykövetük volt itthon és idegenben” – írta róla Lukin László tanár úr 1977-ben bekövetkezett korai és váratlan halálakor.

Az általa alapított énekkar utóda, a Budapesti Ifjúsági Kórus, és Kanadában élő özvegye, Lantos Edit 1998-ban létrehívták a Lantos Rezső Emlékalapítványt, amely céljául tűzte ki, hogy elősegítse a magyar kórusmozgalom fejlődését és Lantos Rezső emlékének ápolását. Ebből a célból Lantos Rezső-díjat adományoz a debreceni és budapesti nemzetközi versenyeken valamint a Kodály Zoltán Magyar Kórusversenyen. 2002-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemmel és a Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségével (KÓTA) közösen létrehozta a róla elnevezett karvezető versenyt, amelyen minden évben egyetemi, főiskolai hallgatók és frissen végzett diplomások vehetnek részt.

Lantos Rezső és Pászti Miklós a Magyar Állami Népi Együttesben dolgoztak együtt. Jó barátságot ápoltak kollégaként, barátként.

A koncerten többek között elhangzó Csángó-magyar szerelmi dalok c. művét Pászti Miklós a KISZ Központi Művészegyüttes Énekkarának és Vezetőjüknek ajánlotta.

De nekik ajánlotta  Csokonai: Aranyi ideim folyása c. versére írt művét, valamint Rudi bácsi emlékére az Arezzoban díjnyertes vegyeskari művét, a Libera me-t.