Pászti-Napok – Rendkívüli koncert, rendkívüli fellépőkkel – 2013.04.20, Biatorbágy

1984-bardos-koncert.jpg

Immáron 20 éve kerül megrendezésre tavasszal  Biatorbágyon a Pászti Napok.

A hagyományosan több napos rendezvény második napját  az idén 20 éves jubileumát ünneplő Pászti Miklós Alapítvány a Pászti Miklós a Nemzeti Énekkarért Alapítvánnyal karöltve rendezi, ezzel is megemlékezve a karnagy-zeneszerző 85. születésnapjáról.

Szokatlan és egyben merész gondolat, egy két részes koncertet egyetlen zeneszerző munkásságából összeállítani. Most mégis erre vállalkoztak a szervezők:  Pászti Miklós igen széles skálát átölelő életművéből válogattak a kuratóriumok.

Ebben nagy segítséget nyújtottak Antal Mátyás karigazgató és Bolyki Eszter karnagy asszony, akiknek szakmai hozzáértése, tapasztalata és odaadása nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gyermekdaloktól a népdalfeldolgozáson át az oratórikus darabokig ívelő életműből az alkalomhoz leginkább illő darabok kerüljenek a műsorba.

Így nem csupán a méltón világhírű Csángó-magyar szerelmi dalok, hanem az Arezzoban első díjat nyert Precatio pro pace is elhangzik majd.

A koncert egyik különlegessége, hogy 40 év elteltével ismét elhangzik a Pécsi Kamarakórus előadásában a Négy sárga ballada, melyet Pászti Miklós Tillai Aurél karnagy úrnak és kórusának írt.

A Nemzeti Énekkar pedig  – melynek alapító karnagya Pászti Miklós volt – a Pászti Miklós Vegyes Kórussal közösen adja elő a Csángó-magyar szerelmi dalokat.

Nem utolsó sorban fellép Pászti Miklós unokája, a Salzburgban élő Kindler Gerda fuvolaművész, aki erre az alkalomra dolgozta fel két fuvolára nagyapja Garamvölgyi muzsika c. darabját, melyet a jeles eseményen tanítványával ad elő.

Ne felejtsük ki a gyermekeket sem, a Pászti Miklós Alapfokú Művészeti Iskola növendékeit, akik Pászti Miklós népdalfeldolgozásaiból adnak elő részleteket.

Helyszín:  Biatorbágy, Faluház Színházterem, Baross G. u. 1

Dátum: 2013.04.20. 18:00

Belépés: díjtalan

Programfüzet