Pászti Miklós

Zeneszerző, Karnagy, Tanár

65 éves a Magyar Állami Népi Együttes

Kedves Olvasó!

Fogadja szeretettel Dr. Csapó Katalin muzeológus, történész (Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum) írását, akit szoros szálak fűztek az Együtteshez. Több okból is. Egyrészt szülei az Állami Népi Együttes alapítói között, kórustagok voltak. Édesapja nem más, mint a neves Liszt Ferenc-díjas énekművész, népzenegyűjtő és -kutató, Csapó Károly volt.  Másrészt maga a szerző is – mint táncos – 11 évig volt tagja az Együttesnek.

Írása nem csupán az Együttes első 35 évének meghatározó korszakát eleveníti fel, hanem komoly hiánypótló mozaikokkal egészíti azt ki,  idézem  “,….hogy méltó utódai lehessünk az előttünk járóknak”.

 

 Zenei örökség

 

Az elkészült jubileumi film kiemelkedő és alapos táncszínházi visszaemlékezései mellett hiányérzetemet szeretném megfogalmazni, és kitérni az együttes nagy sikereinek olyan képviselőire, akikről ma keveset, vagy egyáltalán nem beszélünk. Szó kell, hogy essék róluk, ha az együttes első 35 évéről beszélünk. Azért érzem ezt elkerülhetetlennek, mert a megalapozó első néhány évtized nélkül, ma nem lenne mit ünnepelnünk. Az ÁNE énekkaráról, zenekaráról és zenei vezetőiről, szólistáiról van szó, akik nemcsak a „színpadképet gazdagították”. Az együttes megalakulásakor három kar: ének-, zene és tánckar szerepelt a színpadon egyenrangú felekként Kodály javaslatára. Ez a „triós forma” tette híressé az együttes műsorait szerte a világon, és 35 éven keresztül tartott.

A zenekar létrehozása – ma már látjuk – feladta a leckét. Kettős céllal jött létre: tánckíséret és önálló koncertműsor. Ismét Kodály mutatja a “helyes”, vagy legalábbis abban a pillanatban legeredményesebbnek  ígérkező irányt. Kottaolvasó klasszikus zenészek helyett jó fülű, virtuóz és lehetőleg “kottista” cigányzenészekből kell összeállítani a “bandát”. Rászorítani őket az önképzésre, lefejteni a kávéházi manírokat, elfogadtatni a népzenei játékstílust. Elhangzott, hogy a zenekar az ország legkiválóbb prímásaiból – Boross Lajos, Albert István, Berki László – zenekari zenészeiből – Rácz Tibor, Póta József, Farkas Gyula – és szólistáiból – Bódi Papp János klarinét, Bige József furulya, Kovács Kálmán cimbalom – állt össze.

Vezetőjük az – induláskor még zeneakadémiai növendék – éppen csak 22 éves Gulyás László, aki kiváló hallásával, és szuggesztív, következetes munkával tekintélyt, művészi rangot teremtett a zenekarnak. Feladata volt, hogy a játékstílust a lehető legteljesebb mértékben a népi jelleghez, a hagyományos előadáshoz igazítsa. Mint zeneszerző, az együttes számára komponálta meg a máig sikerszámként hallható „Széki muzsikát” Lajtha László gyűjtéséből. Gulyás László mellett hadd álljon itt egy felsorolás azokból a zeneszerzőkből, akik az ÁNE számára alkottak: Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Vass Lajos, Maros Rudolf, Pászti Miklós, Vavrinecz Béla, Vujicsics Tihamér, Weiner Leó, Petrovics Emil, Szokolay Sándor, Durkó Zsolt, Karai József, Csenki Imre, Kocsár Miklós, Daróci Bárdos Tamás, Draskóczy László és mások!

Az ÁNE zenekara fergeteges sikereket aratott a világ minden táján Kínától Amerikáig. Erre a zenekarra 1996-ig, vagyis 46 évig volt szükség.

Az együttes énekkarának vezetésére, az énekesek válogatására Csenki Imrét kérték fel.

Részlet Csapó Károly visszaemlékezéseiből:

„Kodály elég jól ismerte Csenki munkásságát, hiszen a debreceni zenetanár már indulása idején is fölhívta magára a magyar zenei élet figyelmét… A háború után a debreceni kollégiumi kórussal, majd az ebből kifejlődő és a nevét viselő vegyes karral ő alapozta meg Debrecen zenei életének máig ható országos hírnevét. A magyar zene és kóruskultúra misszionáriusaként szinte minden Bartók és Kodály művet műsorára tűzött és bemutatott… Kodály csodálatos művét, a ’Jézus és a kufárok’-at a genfi katedrálisban is elénekelték. Erről Kodály barátja, a híres svájci karmester, Ernest Ansermet írt nagyszerű és elragadtatott kritikát.

Az ÁNE énekkarába válogatott szép hangú énekesek jöttek, nagyon sokan az említett debreceni kórusból. Az alapító létszám hatvan tagból állt. 1950-1954-ig Pászti Miklós szolfézstanára, korrepetítora volt az énekkarnak. A kórus Csenki Imre vezetésével olyan kiváló teljesítményekre volt képes, amely a hazai és a külföldi hanglemezgyártást is meglepte. 1955-ben Párizsban készült az a hanglemez, amelyet nagydíjjal, Grand Prix-vel jutalmaztak. Csenki Imre zeneszerzőként legnagyobb sikerét a saját gyűjtésű „Magyarországi cigánydalok” c. kórusművével aratta. Az ő nevéhez fűződnek az első évtized nagy hangversenysikerei, például Kodály Székelyfonójának koncertszerű megszólaltatása is.

Pászti Miklós karnagy így fogalmaz:

„Amikor az együttes megalakult, Bartók és Kodály munkássága nyomán a magyar népdal szinte minden kompozíciós formában – a daltól az oratóriumig, az operáig – meghódította a koncertpódiumot, a színpadot, és olyan vokális művek születtek, melyek bemutatását, terjesztését és további népszerűsítését éppen az Állami Népi Együttes igyekezett magára vállalni”. Ez volt tehát az énekkar küldetése.

Az együttes zeneszerzői, koreográfusai – Rábai Miklós, Létai Dezső – is beleálmodták a produkcióikba az együttes énekkarát és énekes szólistáit. Zenés táncjátékot, dramaturgiát, ötletes rendezést kapott a közönség, amit a külföldiek is értettek a gesztusok, színészi játékok, az énekes szólisták és az élő zene kifejező ereje segítségével. Ilyen volt pl. az Este a fonóban, a Békési esték, a Virágok vetélkedése, a Sváb bál, a Hevesi farsang, a Misztériumjáték, a Hétszínvirág, vagyis a nemzetiségi műsor több száma, a Jeles napok című műsor darabjai, a Kisbojtár, a Magyar századok című műsor Keresztje, vagy a Rabének Csapó Károly szólójával, akit 1974-ben Liszt-díjjal tüntettek ki és 30 éven keresztül szólistája, bemondója volt az együttesnek. Kezdetekben népdalblokkokat is énekeltek Szobek Mártával felváltva. Később az 1960-as és 1970-es években több tucat rádiófelvétel készült szereplésükkel és lemezfelvételek, ahogy más szólista kollégákkal is. Köztük volt: Kuzma István, Vereczkey Mária, Mádi Katalin, Szigeti Mária, Tóth Annamária, Hegyi Imre, Horváth József, Horváth Jenő Kálmán, Blazsó Sándor, Balogh Jolán, B. Nagy János, Bogdány Anna, Martin János, Szilfai Márta, Blazsó Sándor, Mazsaroff Mária, Misura Zsuzsa, Pelle Erzsébet, Hajdú Erzsébet, Perencz Béla, Záhonyi Etelka, Zákányi Zsolt, Pálfi László, Lisztes László és még sokan mások.

Visszatérve Csenki Imre karnagyra, az őt jellemző zenei igényesség lett az egyik nagy „ballépése”: 1956-ban a Mozart Requiemet próbálta az énekkarral. A próbákból előadások születtek Budapesten és vidéken is. A szólisták: Békás Janka, Kindert Piroska, Hegyi Imre és Csapó Károly voltak. A Requiem lemeze is elkészült. Csenki Imre hamarosan „lapátra került”, tevékenységét nem nézte jó szemmel a forradalom utáni politikai vezetés. Ahogy másokét sem. 1960 körül sok együttesi tagot, kórustagot elküldtek. Köztük volt Sztanó Pál, aki Kodály javaslatára a népzenekutató csoport technikusaként folytatta munkásságát. A hazai folklórkutatás nagyon sokat köszönhet hangtechnikai újításainak.

Az énekkar és a zenekar ezekben az évtizedekben számos nagyszerű karmesterrel dolgozott és ez a táncosok számára is fontos volt. A korábban említetteken kívül: Rudolf Péter, Vígh Rudolf, Darázs Árpád, Baross Gábor, Lantos Rezső, Bíró Attila, Daróczi Bárdos Tamás. Az 1970-es évektől a kórus rendszeresen fellépett a Zeneakadémián, ahol bemutatták többek között Sztravinszkíj: Menyegző c. művét, Bach: János passióját, amelyeket az ekkor már Liszt díjas karmester Pászti Miklós vezényelt. Talán ez a színvonal vezette el az énekkart a sikeres túléléshez. Olyan énekeseket nevelt ki az együttes az évtizedek folyamán, akik a Rádiókórusban vagy az Operaház színpadán is megállták a helyüket. 1985-ben minisztériumi döntés született: a kórus nem kell az Állami Népi Együttesnek. Pászti Miklós lépett és megalapította az Állami Énekkart, amely később Nemzeti Énekkar néven lett sikeres. Ez a kórus az idén 30 éves. A mai napig a magyar és a nemzetközi zenei életben is kiemelkedő színvonalú teljesítményt nyújt, kulturális életünk büszkesége.

Ez a rövid összefoglalás csak jelzés, hogy emlékezzünk azokra, akik már nem lehetnek köztünk, de a nagyszerű alkotómunkának részesei voltak. A mai kollégák, akik elsősorban táncosok, és persze az együttes remek zenekara annak tudatában kell hogy dolgozzon, hogy elődeik teljes mértékben betöltötték a kor adta lehetőség szerinti feladatukat. A 65 évet ez a zenei sikersorozat, a kiváló művészi teljesítmények indították el. Hozzájárultak a nemzetközi hírnévhez, a magyar hagyományok tovább örökítéséhez, az együttes erejéhez, az alapok megteremtéséhez és a küldetés erősítéséhez. Legyenek, legyetek büszkék rájuk!

A változás természetes és szükséges. Az idő kerekét megállítani nem lehet. A különböző korszakok más-más értékeket hoznak felszínre és új színekkel gazdagítják az örökséget. A tudomány, a folklórkutatás az idők folyamán új utakat nyitott, egyúttal bezárt korábbiakat. A színpad pedig, amelyet inspirál határtalan lehetőségeket hordoz, amellett magas színvonalú művészi alkotásokat igényel és teremt továbbra is. A mai együttesnek ehhez a munkához kívánok további sikereket, gyönyörű produkciókat még nagyon sokáig!

Csapó Katalin

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Tagged as , , , , , , , , , , , , , , , , , + Categorized as Cikkek

A kommentek ehhez a posthoz nincsenek engedélyezve.