Pászti Miklós

Zeneszerző, Karnagy, Tanár

2014. június 27-én 82 éves korában elhunyt Hegyi Imre

Hegyi Imre, a Magyar Állami Népi Együttes alapító énekese, betanító karnagya, Pulitzer-díjas újságíró mesél életéről, az Együttesben eltöltött évekről és kapcsolatáról Pászti Miklóssal abból az alkalomból, hogy a 25 éves Nemzeti Énekkar Pászti Miklós emlékműsorral köszönti a 60 éves Magyar Állami Népi Együttest a Hagyományok Házában.

∞ ∞ ∞

Pedagógus édesanya és tisztviselő édesapa első gyermekeként 1932 május 27-én születtem Ózdon, hogy egyéves koromtól már Salgótarjánban éljek, három kistestvérem társaságában, a Kaszinó-soron, ahol a város polgári rétege lakott. Apám Budapesten töltötte ifjúságát, itt hegedű, és cselló tanulmányokat folytatott, de remekül zongorázott. Az ő édesapja id. Hegyi Imre, a MÁV Igazgatótanácsának tagja is jó zongorista volt, természetesnek tűnt, hogy az elsőszülött gyereket zongorázni taníttassák. Pestről járt le zongoratanár Salgótarjánba, Gonda István volt a neve, a Czerni-feladatokat szépen enyhítette, hogy időnként zongorakoncert hangzott a lakásban, négykezes – parádéban játszott apám és a zongoratanár, valamint a nagypapa és én, hat éves koromban.

Amikor apám a II Világháborús munka illetve katonaszolgálat után élve hazatért, Pestre költözött a család. Előtte az egri Ciszter Gimnáziumban végeztem a gimnázium ötödik évét, majd Pesterzsébeten a Kossuth Gimnáziumban érettségiztem. Gyógyszerésznek iskoláztak be, de a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán tanultam, s végeztem el két évet, ahonnan az alakuló Állami Népi Együttes „vitt el” tenoristának az együttes énekkarába.

Pászti Miklós felvételiztetett, akit lenyűgözött, hogy lapról olvasok, és zongorában a művészképzőig jutottam. Emellett magas-baritonként villámgyorsan lettem értékelt kórustag, majd szólamvezető illetve betanító asszisztens. Pászti Miklós elvégeztette velem a Népművelési Intézetbe kihelyezett zeneakadémiai Kóruskarnagyképzőt, s amikor szó került arról, hogy zeneakadémiai végbizonyítványért jelentkezzek, mondta, hogy nála a papír nem lényeg, a napi munka során naponta vizsgázok. Előzőleg Pesterzsébeten egy majd kétszáz tagú ifjúsági kultúregyüttest szerveztem amiben vegyeskar, gyerekkar és menyecskekar is szerepelt, a szervezés, betanítás kisugárzó-erővel szerelt fel, ezt Pászti nagyon értékelte, és a Népi Együttes napi munkájában hasznosította. A gondolatközlés verbális kifejezésében rendszerint átadta a terepet, becsült, és talán ki is egészítettük egymást.

Évtizedeken át voltam betanító-karnagya, a felújítások, majd a Liszt – kutatás vokális hagyatékának gondozását kimondottan rám testálta, száz és száz felvételizőt kellet zongorán kísérnem, majd beépíteni a kórusba, s mellette személyre szabottan és szelíden bepótoltatni a zenei képzettség lépcsőfokait. Örült, hogy Rábai népdal és táncgyűjtő útjaira engem, mint hallás után kottázni képes akkori „magnetofont” kölcsönadhatott.

Szabad utat adott újításaimnak, amiben minden a kórusba került énekkari tagot arra köteleztem, hogy a felvételin sikerrel előadott énekszámát ismételje meg a kórus nyilvánossága előtt – ez a hang nélküli „csókos” kórustagok kiszűréséhez kellett, és védett, amikor emiatt Minisztériumig érő kilincselések támadásai értek.

A beéneklés újítását minden hivatásos kórus átvette, ennek lényege a hangszálizmok bemelegítése mellett a lelki összehangolódás megteremtése volt. Úgyszintén átvették a kvartettezés vizsgafeladatát is, ahol négy találomra kiszólított énekesnek kellett kvartettben énekelni, pillanatok alatt alkalmazkodva egymáshoz frazeálásban, dinamikában, a szólamtudás alapfeltételére építve.

Énekesek

Előző oldalKövetkező oldal


Tagged as , , , , + Categorized as Cikkek, Cikkek, Egyéb, Rejtett

A kommentek ehhez a posthoz nincsenek engedélyezve.